Pekinget, sajnos, kihagytam. Nem mint olimpiai kerettag, hanem mint néző. Focimeccs Dublinban? Mindenki pattan. Rugby meccs Dublinban? Akkor is forrong a város. Gael sportok Dublinban? Tiszta népőrület! Akár élőben, akár tévén. De az olimpia valahogy nem volt ott téma. Talán mert ezen a nagy eseményen ritkásabbak az írek sikerei.
Szóval ott volt Peking és a sportcsatornák. A képernyőn lovak rohangáltak, meg zöld gyepen mindenféle labdákat ütögettek a sportolók. De semmi olyant nem közvetítettek, ami engem érdekelt volna. Úszás, evezés, vízilabda és a többi, smafu. Azt hittem én vagyok béna, hogy nem találom a megfelelő adást, de másoknak is ilyen gondjai voltak. Online pedig a közvetítési jogok miatt a magyar csatornák adásait külföldről nézni nem lehetett.
És most itt van London, és megint ezt panaszolják külföldön élő barátok, itt és ott.
Én viszont Pesten vagyok. És néha nekem is vannak nemzeti érzelmeim. Keltem én már hajnali 3-kor vízilabda döntőt nézni Sydney-ből, és bontottuk a pezsgőt kakaskukorékoláskor. Tök jó kimazsolázgatni a listából, hogy mikor mit kéne nézni. Vagy a lelkes üzenetek, mikor megvan egy-egy érem.
Egy dologtól rettegek, a megnyitó. Azt meg kell nézni. Még ha bele is pusztulunk. Mennek az órák, előbb izgalmas bemutató, még vicces is, most például James Bond szállította a királynőt, meg Mr. Bean is megjelent. De aztán a rétestészta, a bevonulás, a kornyika, a beszédek. A végén végre láng, most legalább ötletes volt és szép. Aztán újabb kornyika. De akkor már inkább hazamegyek, ha így szerveztem, hogy nem ágyban, pizsamában nézem, hanem társaságban. Négy órán át bámultam a képernyőt. Már egymáshoz se szóltunk, módosult tudatállapotban néztük a mozgó figurákat. Szerintem néha aludtam.
Ámde mégis van ennek hangulata, főleg ha szép az idő, és szabad ég alatt bámulhatunk. Mint például a Városligeti tó partján. Ahol nagy kivetítő van, tágas hely és étel-ital. És ahol Csaba, a főnök padok helyett csak úgy odarakat egy karosszékekkel körülvett asztalt, mert "gondoltuk az kényelmesebb lesz önöknek, köszönjük a foglalást". Mégiscsak jobb így üldögélni félmunkaidőnyit, mint sörpadokon...
Kétségtelenül hangulatosabb, mint itthon pizsamában! Ráadásul lehet látni másféle népeket is, ahogy a saját országuknak örülnek. Amitől rögtön eszembe jut, hogy én a tarkabarka világban érzem jól magam.
De azért most mégiscsak: Ria, Ria, Hungária!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése