Ismerkedési etikett

Eddig még nem éltem olyan városban, ahol az ismerkedési párbeszéd első láncszeme a "te milyen útvonalon jutottál ide?" téma lenne. Avagy pár napja, hete nem látott szeretteinkkel a kezdő beszélgetés.
Ám Londonban minden egyes lakos úgy működik, mint az útvonaltervező memóriája, csak épp autómentesen, mert városi patkányok köreiben a négy kerék nem létszükséglet vagy státusszimbólum, hogy mindenhova azzal guruljunk. Helyette a tömegközlekedés járgányain kapkodunk levegőért vagy terpeszkedünk, szerencsétől, útvonaltól és napszaktól függően, társadalmi helyzettől, munkahelyi beosztástól és pénztárcától függetlenül viszont.
Kezdő láncszem az. Buliban. Születésnapon. Munkahelyen. Tárgyaláson. Kocsmában. Ügyintézésnél. Bárhol. 
Képzeljük el ezt a szituációt egy budapesti baráti összeröffenésen, mondjuk egy Ráday utcai kocsmában. A négyes metró megnyitása előtt, mert azt Ancsa még sosem látta.
Ancsa megérkezik, hopp, a szervezőn kívül egyelőre senki ismerős nincs. Sebaj, nyilván kölcsönösen bemutatkoznak egymásnak majd. Előbb a szervező ad egy cuppanóst, kettő errefelé nem dukál.
- Jaj de jó, hogy itt vagy! Hogyan jöttél?
- Be a trolival az Astoriáig, és onnét a villamossal a Kálvinig. Aztán egy kis séta. Nem nagy ügy, 40 percbe belefért.
- Ó, szuper! Nekem sajnos egy kissé gáz volt, mert felújítják a villamosvágányt Angyalföldön, a pótlóbusz meg bedugult, azt hittem sosem érek el a Lehel térig! Dehát csak a szokásos, mindig feltúrnak valamit! Szerencsére a kék metró rendesen jött! Ők itt a barátaim, gyere... Bemutatom Ancsát!
- Lóci.
- Cili.
- Lili.
Mosolygás.
- Merre laksz?
- Zuglóban. 
- Húúúú! Hát az nem pont itt van! Hogy jöttél ide?
- Ááá, annyira nem volt bonyolult! Trolival végigjöttem az Astoriáig, ugyanis a 74-es vonalán lakom, elég sűrűn jár, és a megálló is 3 csak perc séta a lakástól. Beér az Astoriára 25 perc alatt. Ott átszálltam a villamosra, egyetlen megálló a Kálvin térig, meg egy kis séta. Olyan 40 perc volt.
- Az igaz, igaz... 
- És ti hol laktok?
- Hát, én Budaörsön.
- No, az nem lehetett semmi!
- Jaj, ne is mondd! Letettem a kocsit az egyik buszmegállónál a főutcán, mert rohadt messze lakom tőle. Bejöttem a Móricz Zsigáig, bizony elég sokáig tart, és ott még átszálltam a villamosra, az is míg elzötyög, és még itt is gyalogoltam ugye bő öt percet.
- Cili viszont a Hétkerben lakik.
- Ja, ja, tudod hol van a Dob utca? Én csak egy pár megállót kellett, hogy jöjjek a 6-ossal, és a Körút felől besétáltam.
Ekkor megérkezik Ancsa barátnője, Tercsi. Liheg, forgatja a szemeit.
- Pfffff! Hogy én hogy megszívtam! Amikor megnéztem a térképet, úgy láttam, hogy jobb, ha a Fővám térig megyek a villamossal. Túlmentem rettentően, aztán gyalogolhattam negyed órát!
- Ó jaj! Pedig egyértelműen látszott, hogy a Kálvin tér a jó! Te szegény! Én olyan gyorsan ideértem!
- Miért, te hogy jöttél?
- Hát, bejöttem a trolival az Astoriáig, átszálltam a 47-esre, a Kálvinon le, és tényleg egy pár perc alatt itt voltam!... Amúgy ők itt Lóci, Cili meg Lili. Tercsi.
- Sziasztok! Ti merre laktok?
És minden kezdődik előről. Közben el lehet menni italért a bárpulthoz meg pisilni, ha nincs kedvünk tovább ismerkedni a tömegközledési hálózattal.
Az időjárás, mint a csipcsup beszélgetések tárgya, kiment a divatból, úgy tűnik, hacsak nem a megszokott szürkétől feltűnően eltér: kisütött a nap, árvíz van vagy leesett a hó.

Keleti mese

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy keleti Királyfi a nagy Londonban. Szép is volt, okos is volt, tanult is volt, jól is dolgozott, házat is vett. Gondolták is a szülei, a Király meg a Királyné, hogy van nekünk ez a szép, okos, tanult, dolgozó, háztulajdonos fiunk, meg kéne házasítani. De mivel mi Nyugatra költöztünk, meg amúgy is a 21. században élünk, hiába is jöttünk a mesés Keletről, mi őt meg nem házasítjuk, nem vagyunk mi olyan ódivatúak, keresse meg a megfelelő Királykisasszonyt maga, éljen szabadon a válogatás és választás jogával. Ahogy a testvérei is tették, igényük szerint.

El se indult a Királyfi semerre, mert a gyönyörűséges Királykisasszony ott termett előtte a saját munkahelyén. Szép volt, jó volt minden, mígnem egy napon a Lányos Király és a Lányos Királyné meg nem neszelte, hogy a Királyfi vezetékneve alacsonyabb kasztra utal, így a Királykisasszonyt azonnal eltiltották a Királyfitól. Ki az a buta, aki lejjebb házasodik a társadalmi ranglétrán, még ha az a lejjebb levő egy szép, okos, tanult, dolgozó, háztulajdonos valaki is?
Egy tisztességes keleti Királykisasszony meg nem szökik álmai pasijával még akkor sem, ha Nyugaton él, tanult és saját jövedelme van. És egy tisztességes keleti Királyfi fejében meg sem fordul a lányszöktetés még akkor sem, ha Nyugaton él, tanult és meg tudná teremteni a család fogára valót. Kiátkozást, kiközösítést, neadjisten meglincselést meg nem reszkíroz egyik sem.

Így aztán élték tovább az életüket, külön-külön, és a Királykisasszony történetünk folytatása szempontjából többé nem lényeges.

Lenyugodván a Királyfi internetes ismerkedésre adta a fejét, mint sokan ezen a világon. Ezúttal okosan válogatott, ügyelt rá, nehogy kulturális eltérés legyen, figyelte a neveket és a kasztrendszert. Egy idő után fel is bukkant a gyönyörűséges Új Királykisasszony, sem feljebbről, sem lejjebbről, hanem pont onnét, ahonnét kellett. Nem is volt semmi baj, másfél év után eljegyzést ült a két királyság, és a következő év tavaszára kitűzték a lakodalmat.

Aztán viharfelhők gyűltek az égen. Családi ünnep volt Királyéknál, sok-sok résztvevővel. Nagy tálakon érkeztek a jó falatok, folyt az ital, táncra perdült mindenki. Csak az Új Lányos Király és az Új Lányos Királyné ült gondterhelten, gyomruk összeszorult, torkuk elzáródott, kiverte őket a hideg veríték. Hazatérvén az Új Lányos Királyné hiperventillált, valeriánát vett be, másnaptól ideggyógyászati kezelés alá került. Legalábbis ezt állították.

- Férjem uram, mi egy tisztességes vegán család vagyunk. Se húst, se tojást, se tejet nem fogyasztunk. Ezek a Királyék undorítóak! Láttad azt a sok meggyilkolt állatot a tálakon? A süteményeket? A tortát, amihez legalább húsz tojást használtak fel? A kávéhoz kis kancsókban a tejet? Szent ég, ez borzalom! Ide a leányt nem adhatjuk, bűnözők, gyilkosok közé!

- Asszonykám, drágám, dehát eddig is tudtuk, hogy eszik a húst Királyék! A Királyfi még azt is mondta, hogy kedvünkért elfogadja, ha az ő saját házukban hús sosem lesz, leányunk nem kell, hogy húsos ételeket készítsen.

- Igen, férjem uram, így igaz, erre én rábólintottam, mert láttam, hogy leányunk szereti a Királyfit, legyen boldog vele. De most már nem így gondolom, én oda a leányt nem adhatom! Az unokánkat odavinnék a gyilkosok közé, megetetnék hússal, rántottával, bögre tejet adnának a kezébe, a világ omlana össze!

Hívatták tehát az Új Királylányt, elmondták neki, hogy férjhez a Királyfihoz nem mehet. Bezárván őt a toronyba, Királyékhoz autóztak egy nőrokon társaságában, vitték magukkal a gyűrűt és a megannyi eljegyzési ajándékot, visszaadandó.

Míg az asszonyok bevonultak a házba, az Új Lányos Király a volánnál maradt odakinn, tudván, hogy jobb a csetepatét az asszonyokra hagyni. Odabenn megtörtént a tényállás felvázolása, a tárgyak visszaadása. A Király, a Királyfi és öccsei hallgattak, tudván ők is, hogy jobb a csetepatét az asszonyokra hagyni. A Királyné a távozó asszonyok után rohanva átkot szórt peches fia miatt érzett bánatában, ami, tudjuk, nem volt bölcs dolog, hiszen az átok visszaszáll.

Egy tisztességes keleti Királykisasszony meg nem szökik álmai pasijával még akkor sem, ha Nyugaton él, tanult és saját jövedelme van. És egy tisztességes keleti Királyfi fejében meg sem fordul a lányszöktetés még akkor sem, ha Nyugaton él, tanult és meg tudná teremteni a család fogára valót. Kiátkozást, kiközösítést, neadjisten meglincselést meg nem reszkíroz egyik sem.

Történetünk folytatása szempontjából ez a királykisasszony sem lényeges többé. Élik tovább az életüket, külön-külön. 
Boldogan vagy boldogtalanul, azt ilyenkor még úgysem tudni, míg meg nem halnak.