Jöjjön az új!

Izguljunk, izguljunk! 2012! Vajon ki mit gondol?

Én nem gondolok semmit. Tetszett az eltelt bő egy év zen állapota, jó lenne ezt tovább fenntartani. Mostanában nem annyira megy, kicsit sok az agyalás. 

Sehol se otthon, mindenütt otthon. Tegnap pavlovi reflexek: a társaságnak és a bútoroknak köszönhetően mintha Dun Laoghaire-ben bámulnám a kikötőt. De nem, ez csak egy pesti bérház belső udvara. Emlékek, érzések... minced pie, Christmas cracker, Butlers csoki... eközben bejgli, krémes süti és bor, amilyen máshol nincs... magyart és angolt váltogató 2,5 éves kisfiú... hozzám hasonlóan keveredett-kavarodott felnőttek... 

Valami majd lesz.

Víruskám, köszöni, jól van, néha még jelzi, hogy itt lakik velem. Elvittem színházba, nem szégyenített meg. Gondoltam írni színházkritikát, de rájöttem, én azt nem tudok. A suliban is utáltam az elemzéseket, még ha Zsuzsa néni előszeretettel dicsérte is őket, most kérek elnézést, mindig is utáltam ilyeneket írni. Biztos azt hitte, imádom...A darab a Mikve, és hát azt tudom mondani, hogy jó kis cucc, forrón ajánlom! Pesti Színház, parádés szereposztás, izgalmas téma - de inkább női, kissé antiférfi darab.

Kaptam ajándékba egy masszázst, újra és újra köszönöm! Ez most nagyon kellett. 

Most már nem mindent kellett lemondani, de a lemondottakat már nem tudtam pótolni. Az a lényeg, hogy visszaállt a menetrend tegnap óta. 

Még jön egy kis női csivitelés délben olyan ősrégi barátnővel, hogy ihaj, s aztán irány a vonat, Ajka. Ott biztos nem ébrednek bennem tengerparti emlékek, de sebaj. Így is jó.

A többi meg kialakul. BÚÉK!

 

Kániszmerga

A köhögésnek én, kérem szépen, megadom a módját! Ha egyszer elkezdődik, annak vége-hossza nincs. A menetrend pedig minden alkalommal egy és ugyanaz.

Amint észlelem a csaholást, sorra veszem az összes csodaszert, mely a fejemben és a szakirodalomban megtalálható, és mindig mindenkin segít. Rajtam is, de nem köhögés esetén! Még az sem, ami már Biri néni 1267-es gyűjteményében is megtalálható. Ettől függetlenül veszem, főzöm, nyelem, eszem. Köhögök tovább. Legyintek, félreteszem az egész kollekciót.

Ötletek érkeznek tudós barátnőktől. Veszem, főzöm, nyelem, eszem. Köhögök tovább. Legyintek, félreteszem az egész kollekciót.

Ekkor már az ember jóanyja is frászt kap. Ötleteket sorol. Veszem, főzöm, nyelem, eszem. Köhögök tovább. Legyintek, félreteszem az egész kollekciót.

Feladom, már úgy érzem a bordáim is eltörtek a sok erőlködéstől, aludni se tudok. Elmegyek tehát a nagy tudású diplomás szakemberhez, azaz az Orvoshoz. Aki komoly, figyel, lelkes, és mindig segített eddig. Most viszont felsorolja mindazon korábbi kániszmergákat, melyeket saját kútfőmből és ismerősök révén összegyűjtöttem. Annyi a különbség, hogy hozzátesz még három másik fajtát, valamint hivatalos külsőt ad nekik: receptet nyomtat. És hozzáteszi: vehetem, főzhetem, nyelhetem, ehetem, ez akkor is még egy ideig így marad.

Hazafelé azon gondolkodom, hogy az egész receptgyűjteményt kidobom a kukába. De mégis győz a józan ész - ezt most szakember mondta, nem anyuka, barátnő vagy Biri néni, neki hinni kell, tudja a frankót, ő egy gégész szakorvos. Bemegyek a sarki gyógyszertárba, ahol a másik nagy tudású hölgy közli, hogy ő a doktornővel nem ért egyet, neki ennél sokkal jobb ötletei vannak, ezt meg ezt kiváltaná ezzel meg ezzel.

Nekem mindegy, tessék adni. Azt is, amit a doktornő felírt, meg azt is, amit gondolni tetszik.

Hazajöttem. A konyhapultot elfoglalja most már vagy tíz féle kániszmerga, a tűzhelyen pedig különféle főzetek rotyognak. 

És tudom mi lesz a vége. Köhögök tovább. Legyinteni fogok és félretenni. Elmúlt ez mindig magától, most is így lesz. 

Reszkess, Budapest!

Mégiscsak az élet időnként abból áll, hogy az ember felkel, asztalhoz ül, meg visszafekszik. A karanténban nem sok az impulzus!
Mostanra már kiköptem nem csak a tüdőmet, hanem minden belső szervemet. Szomszédaim éjszakák óta nem alszanak, és nem köszönnek.  Na jó, ezt nem tudom, mivel egyet se láttam időtlen idők óta, csak feltételezem...
De eljött a perc, hogy ütemes csaholásom betöltse a budapesti belvárost is! Ezennel az önkéntes karantént feloldom. Egyszerűen nincs mit tenni, ha az embernek olyan barátaival van randevúja, akiket jó, ha fél évente vet elé a sors... A delegáció első tagjának repülőgépén épp mostanság hangzik el: "Megkezdtük a süllyedést!".
Hajrá, dublini csajok! Akik pedig nem lesznek itt, gondolunk rátok!
 

Elnémulva

December van. A második. Vírusok színes palettája lepi el szervezetem. Már megint. Előbb mindig a nátha. Aztán a második fokozat. Tavaly megsüketültem. Az borzasztó volt. 

Most pedig én vagyok a Néma Levente. Egy kis köhintés, meg még néhány, ó, semmi extra, s egyszer csak nem lehet beleszólni a telefonba, nem érti az eladó, hogy nem kérek segítséget, az ügynök, hogy nem állok meg, a néni, hogy tessék leülni, a kínai, hogy a kókuszos husit kérem, pláne nem, hogy kis adagban, az utastársam, hogy engedjen leszállni, nem tudom megkérdezni van-e az a bizonyos krém, nem hallja a pénztáros, hogy köszöntem, nem tudok odaszólni a zsúfolt kajáldában, hogy ide leülhettek az asztalomhoz, sms-t írok a telefonálóknak, hogy nem veszem fel, írjanak, lemondok egy találkozót, hisz úgyse tudnék beszélgetni, és elmarad a hétfői ugrabugra is, nehogy ennél rosszabb legyen.

Közben jól vagyok, tele energiával, jövök-megyek, rohangálok, intézkedek, nem fáradok. És figyelem az életet, milyen lehet némán. Süketen nem tudtam figyelni, mert rosszul voltam, feküdtem sok-sok napon át. Így viszont el lehet lenni, se fájdalom, se fáradtság, se láz. Csak a hallgatás.

Aztán néha skálázok egyet, hátha alakul... És az ősi orosz recepttel próbálkozom. Érdekes módon, ezt nem találtam meg a brit holisztikus betegségkezelési tankönyvemben, jaj de oktondiak! Vodka borssal. Na nem meginni, öblögetni! Néha inni, bors nélkül.

 

Skálázás céljára a Kaaaa-lin-kakalin-kakalin-kamaja-t alkalmazom.

De méginkább elnémultam, mikor megnéztem az alábbi felvételt. Rettegjek, szörnyülködjek, sajnálkozzak, együttérezzek, nevessek? Koreai embertársaink siratják vezetőjüket.

Jingle Bells kontra Tannenbaum

Eddig azt hittem, hogy karácsonyi nótázás számomra nem lehet téma. Ha tetszene, megunom, mert a csapból is folyik. Ha régi, akkor meg pátoszos, és idegesít. De mégis valahol mélyen feltettem egy kérdést, ami egyre inkább zakatol. Megy a rádió, most még csak óránként egy számmal. A boltokban más már nem is szól. All I Want for Christmas is You, Santa Claus is Coming to Town, Have Yourself a Merry Little Christmas, Let it Snow! Nem sorolom.

De legfőképp: Jingle Bells. Még ott is, ahol nem várnám.

Zumba óra, új koreográfia: Jingle Bells. Na de kérem, zumbán??? Ahova a latin zenéért járok? Nem mondom, poén, jókat vigyorgok közben, de...

Zongoraszóra ébredek. Hol van itt zongora? Kinél, melyik lakásban? Fülelek: Jingle Bells. Újra és újra. Nagyon készül ez az emberke!  

Négy éves unokaöcsém a jutyubon kattintgat. Kiugrik a székből, és vad táncikálásba kezd. Mi ez? A Jingle Bells hiphop változata!
Karácsonyi koncert unokahúgom iskolájában, ahol ő lelkes kórista. A rádiók, boltok repertoárja itt is előkerül, sőt, egy gospel együttes színesíti a műsort. És már jön is a hab a tortán, a fő műsorszám!

Nos, a kérdésem: hova tűnt a Tannenbaum?????

Az illusztráción szereplő bábu Orsi keze munkája. És fél napja azon gondolkodom, hogy van magyarul a Christmas Caroler, úgy igazából, van-e rá magyar kifejezés. Mert ő egy Christmas Caroler. Megangolszászosodtunk!

Gondolkodtam, terveztem... és ettem

Most már akkor elkezdtem, igen, igen, igen, írok egy blogot, jóvannnnna, mindig mondjátok, én meg ígérgetem, na most aztán lesz! Mondtam barátnőknek hetekkel ezelőtt az alábbi jószágot fotózva. A hálaadási vacsorán.

Na de ezeknek a hölgyeknek fogalma sincs, hogy milyen nehéz megálmodni, miképp is néz ki egy blog! Mert az enyém, akkor már legyen dizájnos... Próbálgattam, rakosgattam, szerkesztgettem... és töröltem, töröltem... soha semmi nem tetszett, valahogy nem úgy nézett ki...  És tegnap megint utaltak a nem létező blogomra, egy egész más társaságban... De, létezik már, csak mégse... Vagy mégis? Most a lila korszakom élem, és legyen minden lila! Meg a jó öreg Monet a liliomokkal... Nem töröm a fejem tovább.

Azt hiszem, vészesen közelít az ünnepi időszak. Hirtelen mintha gasztroblog lenne ez... Márpedig nem csak...
Először is egy pöpec csokifondü készlet érkezett egyenesen Svájcból. Megtekintettem, elraktam, azt hiszem a teszteléssel kivárom, hogy lecsengjen a zabálós időszak. Közben élvezettel kenegettem el egy nagy kupac tatárbifszteket...

Csütörtökön a Haxen Királyban esett meg egy remek vacsora. Új hely számomra, listára került... Ez volt a desszert. Fél adagok.

 
Péntek... szünet...
Szombat - egy olyan nap, ahogy egy napnak ki kell néznie.
Kezdetnek szellemi táplálék, André Kertész kiállítás, nézze meg mindenki, aki szeret fotózni, csak el ne olvassátok a falakon azokat a cirkalmas, belemagyarázós leírásokat a la "József Attila azt gondolta, mikor az Ódát írta - Margit néni megmondta nekünk a gimiben" stílusban! Csak nézz, és értelmezz magad... Még nagyítót is adnak, hogy jobban láss!
S aztán tapas, tapitas, muchas, muchísimas, en Budapest, sí! Pata Negra! Csókoltatom, aki megnyitotta és üzemelteti és fenntartja és minden! 1,5 év szünet után újra találkoztam gambas, tortilla, vörösboros chorizo, patata brava, pa amb tomaquet stb barátaimmal, na meg a crema catalana... Salmorejo is volt az étlapon, de azt elkészítem magam is. És tabouleh! Ezúttal nem fért belénk, de vissza kell menni kipróbálni. Tudom is, kivel! Sejtésem szerint itt nem lesz belőle csalódás.
Délután szorgos kezű kis csapatot találtunk egy konyhában. Minden évben ilyenkor összegyűlnek mézeskalács sütésre. Bár családomban is imádják, sajnos a mézeskalács gyártása (kézimunka! jaj, csak azt ne!), elfogyasztása (túl mézes, túl fahéjas-fűszeres! jaj, csak azt ne!) számomra brrrrhhh, de figyelemre méltó példányok születtek, míg én a munkát szabotáltam. Például a pikáns angyalka.

.

Vasárnap már csak egy könnyed, sárgadinnyés-sonkás, husikás-salátás estebéd következett. A végén egy tepsi kakaós kevert is előkerült, amit a társaság sáska módjára letarolt. Pontosabban mindent letarolt. 

Mi marad mára? A zumba óra, ahol ég a zsír...
És elküldeni nektek a linket.