Vidéki arcképcsarnok

Londonnal az a gond, hogy egyáltalán nem angol. Nem állnak sorban a buszmegállóban, fellöknek a metróban, ha végre megürül egy ülés, és még véletlenül sem engednek át a zebrán... Semmi elegancia, semmi hidegvér és semmi humor. Vidéken minden más!

A közértes

Lassan őrölnek az eladók, pénztárosok malmai országszerte. De különösen vidéken. És azt is tudják, hogyan kell munkahelyet teremteni. Több mint egy tucat ember áll sorban a falusi, amúgy önkiszolgáló ábécé pénztáránál. Ketyeg, ketyeg az óra, itt fogunk megőszülni. A kasszában ott áll a Bácsi, egy csiga lassúságával forgat meg minden árucikket, odatartja a leolvasóhoz, ugyanolyan lassan visszahelyezi a pultra. Jobbra tőle álldogál a Néni, balra a Lány, ki tudja miért, mert kisujjukat se mozdítják. Sorra kerülünk, és megtudjuk, mi a nők szerepe. Bácsi üti a kasszát. Néni megszólal:
- Szatyrot kérnek?
- Igen, kérünk!
Ezt azonnal továbbadja a mellette tíz centire szorgoskodó Bácsinak.
- Kérek egy szatyrot!
A Bácsi pedig továbbadja a kérést a mellette másik irányban tíz centire ácsorgó Lánynak.
- Katie, kérek szépen egy szatyrot!
Katie lehajol és prezentálja. Bácsi elveszi. Néni elveszi és átadja. Mögöttünk is tucatnyian várakoznak türelemmel.

A humorzsák

A bácsi a múzeum pénztárában ül. Agya folyamatosan azon zakatol, hogy pályát tévesztett, nem itt kéne ülnie, hanem például egy Monty Python forgatáson. Harminc fokos kánikula reggelén érkezem jó korán, hogy megelőzzem a turisták tömegét a túl híres helyen. Lecsap rám.
- Vártuk ma reggelre a havat, de lám, mégsem érkezett meg!

Nagyot kacag saját magán. 

- Maga ma az első! Rém szerencsés, nem jöttek még meg a buszok. Menjen csak befelé gyorsan, úton vannak már a japán csoportok! Szörnyű hellyé válik ez hamarosan, soha többé ne térjen vissza!

Most már hahotázik.

A történész

- Szép jó napot! - köszön rám a teremőr középkori szerelésben, hozzá vastag keretes szemüveggel. - Elmondok máris egy csomó mindent, igazán szerencsés, hogy elsőnek érkezett, így több időm van. No de először árulja el, honnét jött!
- Magyar vagyok.

- Ó, a Mathias Corvinus könyvtár!

Fejemben épületek cikáznak, nem, nincs ilyen könyvtár nálunk, csak egy egyetem, mondom harsányan. Majd beüt a ménkű és kívánom, hogy nyílna meg alattam a föld, alattam, aki végig ötös volt történelemből. Mátyás király meg a kódexek.

Hogy mentsem az irhámat, monológot adok elő török uralomról, rombolásról, a letűnt pompáról, Beatrixról, utódtalanságról, Duna jegén történő megválasztásról, az apa Hunyadiról, meg szegény Lászlóról, szörnyű összevisszaságban.

Szemüveges alakunk élénken bólogat. Történész. Szakterülete pontosan ez az időszak, ahogy ő mondja, bármi, ami a nagy pestisjárvány után történt. Tudom, hogy semmi újat nem mondtam neki. Még megkérdezi:

- Ugye 1458-tól uralkodott?

A kéregető

Táska nélkül sétálgatok az utcán. Megszólít egy lerobbant külsejű alak.
- Van egy kis apród?

- Ne haragudj, dehát látod, hogy nincs nálam semmi, csak így vagyok...

- Igaz, igaz, dehát aki nem kér, annak nem is adatik, legalább megpróbáltam!

Az úrigyerek

Hatalmas birtokkal körülvett kúria-félében nevelkedik. Kedves. Meglátogatja kis középosztálybeli barátját a lakóparkban. Az ablakon kinézve egy sétálgató nőt fedez fel a lakópark házaival határolt zöldterületen. Izgatott kiabálásba kezd.

- Úristen, valaki bejutott a kertetekbe! 

Máskor kör email érkezik, ki tud kölcsönadni egy pónit a hétvégére.

A nemzetvédő

Maggie Blackamoor nem csak az Angolkákban (Little Britain, a BBC méltán elhíresült sorozata) létezik. Kedves vagy szívének, míg úgy érzi, nem veszélyezteted nemzete egységét.

Mosolygó eladónő az útszéli zöldségesnél. Beszélgetés a hőségről, a nyaralási tervekről, elárulja hova készül, miért épp oda. Megtudja, hogy magyarok vagyunk. A bizalmasság ilyen fokán már bátran rábök a tekintélyes pocakra.
- És mikor jön a baba?
- Szűk két hónap maradt! Úgyhogy nekem az idei külföldi nyaralás ugrott!

- Ööö... hmmm... itt fogod megszülni?

- Igen, itt!

Arcáról lefagy a mosoly, szája cérnába rándul, kék normann szeme jegessé válik, oldalt fordul és zöldségeket rendezget. Ideje megfognunk a szatyrokat és távozni. Legalább Maggie Blackamoor sugárban hányós jelenete elmaradt.    

A kísértetek

Anglia, romos vár - kísértet nélkül mit sem ér! A romok közt pillantom meg a sétálgató I. Erzsébetet és örök, ámde elérhetetlen szerelmét, Robert Dudley grófot. A kasztrendszernek hála, sose házasodhattak össze, no de annyi időt töltöttek együtt, amennyit csak bírtak, Dudley haláláig. Nem csoda, hogy most itt bolyonganak a vár falai közt, melyet Dudley kifejezetten szerelmének épített. Fényképezkednek pár gyerekkel, majd méltóságteljesen hozzám sétálnak a várfal tetején. Vagyis Erzsébet méltóságteljes, fiatal, vöröshajú, míg Dudley jelmezbálba készülő helyi fickónak tűnik, nyári diákmunka gyanánt biztos jól jött ez a szerep. Erzsébet fensőbbségesen megszólít.
- Jó napot! Hogy tetszik a kertem?
- Jó napot! Bevallom, azt még nem néztem meg, gondoltam előbb a falakat mászom meg. Lenyűgöző hely!

- A szerelmemtől kaptam a várat! Mindig a kegyeimet lesi!- mutat büszkén Dudley-ra. Dudley unott képpel ácsorog a falat támasztva.

- Igen, olvastam. Micsoda férfi! Épp most kaptam meg a Szűz királynő című könyvet, izé, nem akarom inzultálni fenségedet, dehát ez a címe, majd ott jobban utánaolvasok.

- Ó! Darling, a hölgy elég messzire ment! - fordul a királynő Dudley-hoz, aki továbbra is faarccal támasztja a falat.

-  Ami a grófot illeti, valóban elképesztő a bőkezűsége, nekem is jól jönne egy ilyen fickó! No de nem mernék fenségeddel versenyezni, biztos vagyok benne, hogy bosszút állna  rajtam!

- Ó igen, ahhoz nem fér kétség! Van ám nekem egy temperamentumom!

- Az nekem is van!

- A vörös hajat és a lobbanékonyságot a Plantagenet ősöktől örököltem! És maga?

- Hát izé... az enyém Procter & Gamble!

A királynő fensőbbségesen mosolyog. Szürreális beszélgetésünket kimerültnek érezve lemászok a lépcsőn, és átadom a szerelmespárt egy kupac kislánynak.

Arctalanul
Az biztos, hogy a vonaton nem kell még az időjárásról se beszélgetni a szemben ülő útitárssal. A két órás úton az egész kocsi a konnektorba dugott laptopját bújja, fülében a fülhallgatóval, gépel vagy filmet néz, esetleg a telefonját birizgálja. Vasárnap késő este van, térnek vissza Londonba a hétvégi látogatásokból. Csodabogárnak érzem magam, mikor előveszem megsárgult lapú antikváriumi regényemet, nem világít, nem pittyeg, áramot se igényel. Innét kezdve fel sem pillantok. Nagyot tüsszentek. Egészségedre! - hallom távoli ködben. Felnézek, a szemben ülő bedugott fülű srác mosolyog rám. Megköszönöm, rámosolygok, és visszatemetkezünk a ködbe. Később a metróállomáson ismerősként bólintunk egymásnak. Felesleges igyekezet. Mutatni mégis, hogy emberként kapcsolódunk, csak mert összezártak minket egy újfajta valóságban pár órára? Idegenekkel átcsacsogott vonatozások jutnak eszembe a múltból.