Nehéz örökség

- Nem fog ez menni! - sóhajtja a Törzsfőnök délelőtt 10-kor, lementi az Excel táblázatot, félretolja a köjálos felmérések iratait, és felénk fordul. - Nem lehet online törzsfőnök lenni! Haza kell költöznöm a távoli afrikai országomba! 
Mi is félretoljuk a papírhalmazt, érdeklődve pislogunk.
- Kértem a korkedvezményes nyugdíjazásom december 31-el, illetve megint elmegyek másfél hónap fizetés nélkülire augusztustól. A család meg itt fog élni továbbra is, a legkisebb még csak 13 éves. 
- Hú...
- Nem baj, majd évente kétszer jövök, meg ők is jönnek évente kétszer. Majd a király el fog engedni, ha megkérdezem.
- Hmmm, mint egy munkahelyen?

- Igen, ugyanúgy. Most nézzétek meg, folyamatosan berreg mindkét mobilom, állandóan hívnak a távoli afrikai országból. A kisfőnökök. Meg a király. Ezt így nem lehet. Több tucat kisfőnök van alattam. Ha nem vagyok ott, kifúrnak! Kitalálnak valamit, mennek a királyhoz, súgnak-búgnak... Az unokatestvérem is törzsfőnök, egyszer sem mert szabadságot kivenni!
- Amúgy hány embered van?
- Olyan hatvanezer. Borzasztó nehéz. Tegyél mindenki kedvére! Tudod mennyi ajándékot kellett vennem, hogy biztos rám szavazzanak? Vagy 8000 fontom elment rá!
- Jesszusom, na de Nono! Ez korrupció!!! Miket vettél? Modern kütyüket például?
- Ez nem korrupció! Csak kis ajándékok! Ruhák. Kozmetikumok. De fúrnak, amint nem vagy ott! A másik jelölt a királynő öccse volt.

- Miért jelöltek téged?

- Mert tanult, rendezett életvitelű és anyagilag megalapozott ember vagyok. A király például az USA-ban élt korábban, ő is egészségügyis volt, a gyerekei máig is kint élnek. No meg a királyi családból kell származni hozzá, de az mind nem elég, ha a fenti kvalitásokkal nem rendelkezel.

- Uh... oh... nagy megtiszteltetés! De ugyanakkor hatalmas feladat!

- Igen. És akkor fel kell öltözni pompába, és úgy megyek az utcán, hogy valaki fogja a kaftánom alját, egy másik meg legyez.

- Oh...

- És nézd meg milyen szép idő van, ugye elmennél sétálni? Na hát én ott már nem mehetek! Mert ha meglát az utca népe, kitör a hisztéria! Csak inkognitóban. Borzasztó!

- Mint a királynő? Ő se ugorhat le egy liter tejért...

- Így van. Majd csak a titkárnőmön át lehet elérni.
- És ha ott élnék és ilyen jóban lennénk, és meghívnálak hozzám vendégségbe, eljönnél-e? - kérdezi India mindeddig hallgatag szülöttje.
- Csakis éjjel, titokban... Borzasztó!

- Ó. Bennem sajnos semmi arisztokrata nincs... - nyögöm ki jobb megjegyzés híján. Majd India szülöttjéhez fordulok, most már végképp nem tudom kiről mit gondoljak ebben a kavalkádban.

- Benned csordogál legalább egy kis arisztokrata vér?

- Nem tudom, mit tudni, hát lehet, talán le kéne ásni jobban, és kiderülne, hogy igen...

- Na speciel mik voltak a nagypapák?

- Izé... túl sok benne a politika. Mindig a politika! - és becsukódik a keleti mesekönyv.

- Nálunk is... - csukódik be a magyar a mesekönyv.

- Utálom a politikát, nem foglalkozom vele.

- Dettó. Elegem volt belőle.

- Hoztál kaját vagy menjünk a menzára?

- Menzázhatunk.

- Délben jó lesz?

- Persze, jó lesz!

A világ rendje

A Kicsi Lány meg én szabadidős tevékenység gyanánt buszra szálltunk, mert esett az eső. Mert miért is ne esne az eső Albionban? Bámultunk ki az ablakon a végállomásig meg vissza. A Kicsi Lány mindig élénken figyel, sokat kérdez, és az izgalmas utazáson agyát millió részlet bombázta. Mert miért is ne figyelne és kérdezne egy bő három éves gyerek? A Kicsi Lány nagyon bölcs. Mert miért is ne lenne bölcs egy ekkora emberke, aki minden tudást magában hordoz génjeiben, rejtett, misztikus kódjaiban?

Rendkívül felizgatta őt az előttünk ülő két tízéves forma kisfiú, ugyanis azt fedezte fel, hogy velük egyetlen felnőtt sincs. Vajon hol van az anyukájuk? Elmondtam neki, hogy igaz ők még gyerekek, de mégis elég nagyok már ahhoz, hogy egy ilyen rövid utat egyedül megtegyenek. És hogy majd ha a Kicsi Lány is ennyi idős lesz, akkor már ő is elég nagy lesz ahhoz, hogy egyedül buszra szálljon. Bólintott, majd feltette az újabb kérdést.
- És ha majd ilyen nagy leszek, ki lesz a kicsi helyettem?

Se elvek, se divatok, se csalódások, se félelmek. Csak egy ősi kód. Még romlatlanul. Tudja, érzi a három éves, hogy ez a dolog menete, mindig lennének kicsik, nagyok és még nagyobbak.

Választ ezúttal nem kapott. A cinikus felnőtt inkább hallgatott, hisz fejében túl sok gondolat megfordult rögvest, amint végigzongorázta a Kicsi Lányt szeretettel körülvevő nőket. Vettem neki inkább egy süteményt. 
Élvezzük a mai napot, a többire meg úgyis fény derül.