A Kicsi Lány meg én szabadidős tevékenység gyanánt buszra szálltunk, mert esett az eső. Mert miért is ne esne az eső Albionban? Bámultunk ki az ablakon a végállomásig meg vissza. A Kicsi Lány mindig élénken figyel, sokat kérdez, és az izgalmas utazáson agyát millió részlet bombázta. Mert miért is ne figyelne és kérdezne egy bő három éves gyerek? A Kicsi Lány nagyon bölcs. Mert miért is ne lenne bölcs egy ekkora emberke, aki minden tudást magában hordoz génjeiben, rejtett, misztikus kódjaiban?
Rendkívül felizgatta őt az előttünk ülő két tízéves forma kisfiú, ugyanis azt fedezte fel, hogy velük egyetlen felnőtt sincs. Vajon hol van az anyukájuk? Elmondtam neki, hogy igaz ők még gyerekek, de mégis elég nagyok már ahhoz, hogy egy ilyen rövid utat egyedül megtegyenek. És hogy majd ha a Kicsi Lány is ennyi idős lesz, akkor már ő is elég nagy lesz ahhoz, hogy egyedül buszra szálljon. Bólintott, majd feltette az újabb kérdést.
- És ha majd ilyen nagy leszek, ki lesz a kicsi helyettem?
- És ha majd ilyen nagy leszek, ki lesz a kicsi helyettem?
Se elvek, se divatok, se csalódások, se félelmek. Csak egy ősi kód. Még romlatlanul. Tudja, érzi a három éves, hogy ez a dolog menete, mindig lennének kicsik, nagyok és még nagyobbak.
Választ ezúttal nem kapott. A cinikus felnőtt inkább hallgatott, hisz fejében túl sok gondolat megfordult rögvest, amint végigzongorázta a Kicsi Lányt szeretettel körülvevő nőket. Vettem neki inkább egy süteményt.
Élvezzük a mai napot, a többire meg úgyis fény derül.
Élvezzük a mai napot, a többire meg úgyis fény derül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése