A Wikipédia szerint: A politikai korrektség (jelzőként használva: politikailag korrekt, szokásos rövidítése PC [píszí] az eredeti angol political correctness kifejezés alapján) olyan nyelvezetet, politikát, viselkedést, eszmét, gondolkodást jelöl, amely igyekszik minimalizálni az egyes vallási, etnikai, kulturális vagy egyéb közösségek megsértését.
Szerintem: Kifejezetten jó fej viselkedés, minek következtében az ember mindenkivel megtanul együtt élni. Már kisgyerek kortól hatékonyan tanítható, amivel az itteni iskolák élnek is. Nem, nem mondjuk azt, hogy Józsi, a meleg kollégám, hanem Józsi, a kollégám. Nem, nem mondjuk azt, hogy ezen a környéken túl sok a lengyel, elfog az ideggörcs ahogy ugatnak a ronda nyelvükön, be nem fogják egy percre se, ha nem együtt gyalogolnak, akkor telefonban, és minden második szavuk a kurva, hanem azt mondjuk, hogy izgalmas lengyel környék, otthonra emlékeztet, vannak cukrászdák, bárhol lehet savanyúkáposztát meg túrót kapni, a friss császárzsömléről nem is beszélve!
És az ember esetleg naivan azt hiszi, hogy ezzel minden probléma el van rendezve. Ám a máz alatt vulkán fortyog. Mik zajlanak a négy fal között? Odahaza, baráti körökben? Ki tudja.
***
A nepáli kifőzde tulajdonosa okos ember. Nem csak fűszeres curryket, biryanikat és momo batyukat árul, hanem hagyományos angol dolgokat is, fish and chips, hamburgerek, angol reggeli. Még a curryt is lehet kérni hasábkrumplival, szentségtörés. Így széles réteget elégít ki: ott ül a minimálbér alatti fekete óradíjon tengődő nepáli vagy indiai kétkezi munkás, meg a kispénzű angol és egyéb fehér is. Vagy aki csak jót akar enni kevés pénzből.
Az angol bácsikákat még biztos nem a píszí jegyében nevelték az iskolában. Mind egyesével ülnek, de át-átkiabálnak egymásnak, kocsmai a hangulat, pedig alkohol itt nincs. Ismerik egymást jól a külvárosban.
- Hogy mivé lett ez az ország! Ez a rengeteg idegen!
- Az! Tíz év múlva káoszba süllyedünk. De mindegy, azt már úgyse érem meg!
- Én se! De sajnálok mindenkit!
Közben jóízűen falatozzák az apró barna bőrű szakács által készített finomságokat, melyeket a hasonlóan aprócska barna nő vitt az asztalokhoz. Épp egy nagy tál momót tesz le egy barna fiatalember elé.
- Na, ez aztán milyen büdös egy kaja! - rikkantja az egyik bácsi, ahogy elhalad mellette a pincérnő.
- Az! Mint a három napos zokni! - teszi hozzá egy másik bácsi.
- De azért finom! - kontráz a harmadik.
- Igaz, igaz, azért finom, de akkor is igen büdös! - értenek egyet és falatoznak tovább.
Hamarosan feláll az egyik asztaltól a négy nepáli külsejű fiú, megköszönik az ételt és távoznak.
- Na, elment a kínai maffia! - jegyzi meg hahotázva az egyik bácsi.
- Az hát, a kínai maffia! Nem is az olasz! - tódítja a második.
- Azért volt ilyen csönd, mert itt ült a maffia! A kínai! - bölcselkedik a harmadik.
És megpaskolja a tányérokat leszedő kis barna nő karját.
- Na mit szólsz, kedves, elment a kínai maffia!
Én pedig legközelebb már csak elvitelre kérem a vacsorám. A nem píszí bácsik elrontanák bevándorlói étvágyam. Meg ne adj isten odaszólok, hogy akkor miért tetszik itt falatozni, az apró barnáknál?
***
- Ti büdös majmok! Ti! Hogy mennétek vissza Afrikába a falutokba, majd akkor megtudjátok milyen az igazi élet! Se áram, se folyóvíz, se rendes cipő, se orvos, se orvosság, étel is épp ami, szarhatnátok a közös latrinába, na persze, kokakóla meg hamburger meg ájfón! Majmok! Itt üvöltöztök, nem tudjátok hogy kell viselkedni! Majd ott a körmötökre néznek, mindenért jár két pofon meg egy seggberúgás, nincs ám gyermekvédelmi hatóság! Menjetek vissza, azt érdemlitek! - ordítja a termetes nő a hangoskodó fekete bőrű tinikupacnak a buszmegállóban, várjuk, mikor ver rajtuk végig súlyos retiküljével. Ő megteheti. Mert maga is fekete.
Vagyis nem. Nem. Nem néger. De nem is fekete. Hanem afrikai. Így píszí.
***
- Zsidókhoz mész vendégségbe? Csak óvatosan, vannak azok a koszos fajta zsidók! Tudod, a poharak, evőeszközök, a vécéülőke... Jól nézz körül! Jó ég, micsoda kosz tud zsidóknál lenni! - és látványosan megborzong a zsidónő.
Vajon a belterjes önsértegetés píszí vagy nem píszí?
***
- Háh, nézzétek mim van! - tolom a kollégák képébe a tányért a hatalmas szelet csokitortával, tetején eprek, málnák és egyéb bogyók kupacban. - Ilyen az én szerencsém! Csak kimentem a konyhába vízért, mire ott ültek a takarítónők, épp az egyikőjük szülinapját ünnepelték, és azonnal levágtak nekem egy eeeeeekkora szeletet! Láttam a dobozt! A francia cukrászdából van bibibi!
- Aha.
- Ja.
- Én is voltam a konyhában az előbb, ott ültek, rám se bagóztak.
- Aha. Rám sem. Vissza sem köszöntek.
- Sose köszönnek vissza.
És egyszerre mondja az angol, az indiai, a bangladesi, a dominikai, a nepáli, a zimbabwei és a svájci savanyú arccal:
- Neked azért adtak, mert azok a nők mind ukránok, és te is kelet-európai vagy. Ha mi azok lennénk, nekünk is adtak volna!
És visszafordulnak a gépeikhez. Egy vakkantás.
- Meg ezért fogadják a köszönését is.
Néma klimpírozás a klaviatúrákon.
Savanyú a szőlő? Nánánánánáná. Végre előnyét érzem hovatartozásomnak. Kit érdekel, hogy nem píszík a kollégák, ha enyém a torta?
***
- Te kelet-európai vagy? Dehogyis! Ki mondta ezt a hülyeséget?
- Mindenki! Itt így vagyunk besorolva.
- Nézd, én hatvan éves vagyok, rég jártam iskolába, de határozottan emlékszem, úgy tanultuk, hogy Magyarország Közép-Európa! A kelet-európaiak azok a szemét pöcsfejek, az oroszok, ukránok, litvánok, lengyelek, na azokkal próbálj dolgozni, átvágnak, mind csak a saját fajtáját védi, én már csak tudom, ukrán a főnök, hogy rohadna meg, és az a sok lotyó körülötte! A magyarok közép-európaiak! - adja elő szokásosan tüzes monológját a spanyol takarítónéni, piros kendőt is lobogtatna, ha lenne bika a közelben.
- Eh, hagyjuk, mi is így tanultuk, de te meg én máshol jártunk iskolába, ott úgy tanították, ezek meg itt így tanulták, kelet, slussz.
- Ezek itt mind agyatlan pöcsfejek! Sötétek, mint az éjszaka! Britek! Ugyan már! Na, hozom a porszívót.
Az ember a befogadók felé kiélezetten kritikus. Rómában nem tud teljesen rómaiként élni, hozta velejében, vénájában a mást. Azért igyekszik. De előfordul, hogy nem píszí.
Nem a nyelviskolai lecke, azt bemagolni könnyű. Másik kultúrában élni, felfogni, nehéz. Akármelyiket.
Teaceremóniák
- Igyunk teát! Áll... igen, még mindig áll. A filter a bögrében. Három filter a kannában. Úgy öt percig. Most már beton erős, most már jó. Kijöhet. De előbb jól kinyomom. Egy csepp se menjen kárba. Tejet bele? Persze. Cukrot? Á, nem, nem divat, csak megkérdezzük. Citromot? Tessék? Citromot mondtál? Nem értem... az nincs. Az minek?
- Fú ez a hülye ébresztőóra, egyszer szétverem!... Teát?
- Teát, amint leveszed a kabátod? Még mielőtt nekiállunk bárminek is!
- Aha, főnök úr, máris jövök, csak megcsinálom a teámat!
- Na, jó volt a mai ebéd! Akkor egy tea?
- Tea? Így délután, hogy már annyit dolgoztunk?
- Tea? Amíg megy a krimi?
- Tea? Éjjel kettő van, hazaértünk a buliból végre!
- Teát?
- Ne hülyéskedj, most, egy ekkora vacsora végén? Annyit ettem, mint egy oroszlán, és megittunk egy üveg bort! Nekem a tea ilyenkor furcsa, eszembe se jut...
- Jó, akkor csinálok neked egy kávét!
- Kávét??? Csak azt ne! Jaj, ne! Azt inkább megcsinálom én!
Sör-indok
Azaz bármi.
- Fuh, ez a jóga, ez isteni volt!
- Az!
- Na, akkor ideje pótolni a vízveszteséget!
- Jöhet! Irány a pub!
Krumpli tésztával
- Nem, krumplit nem kérek! Hiszen lasagnét kértem!
Nem is értem, miért nyúl a krumplis tárlóba a menzás fiú?
- Hölgyem, a lasagne mellé jár a hasábburi, benne van az árában!
- Ah, micsoda szuper olasz hely! Ezek a tészták! ... Kérek egy penne carbonarát hasábburival!
- Jé, még hasábburis pizza is van!
Csipsz
- Hogyhogy sose eszel csipszet a szendvicsed mellé? Vagy bele?
- Izé, nálunk az olyan tévénézős rágcsi, vagy házibuliban tesszük ki a mogyoró mellé. Nem kaja.
Két arc
Angol szomszédnéni papucsban az utcán a téli hidegben, lába körül két izgatott terrier: Megőrülök! Visít a riasztótok! És tudod mi történt? A kedves főbérlőd az én nevemet adta meg a biztonsági cégnél, ezért engem hívtak fel, hogy menjek át, nézzem meg mi a helyzet! Na most képzed el, mi közöm ehhez? És mi van, ha betörő van és leüt?
Magyar bérlő: Igen, érthető, egy nőnek egyedül...
Angol szomszédnéni: A legnagyobb bajom az, hogy az én nevemet adta meg a megkérdezésem nélkül! Ezt hogy gondolta??? Az egy dolog, hogy olyan a nexus, hogy tart nálam egy házkulcsot, de kérdem én, hogy gondolta, hogy a megkérdezésem nélkül megadja a nevem?
Magyar bérlő: Teljesen megértem...
Angol szomszédnéni: Nagyon pipa vagyok! Felrobbanok! Amint ideér megmondom neki, hogy azonnal tüntesse el a nevem arról a listáról!
Magyar bérlő: Igen, világos, érthető, meg kell neki mondani. Egyébként mindjárt itt lesz, az előbb telefonált, hisz én is hívtam, hogy gond van.
Főbérlő érkezik, magyar bérlő pucolna el, nem akar a csetepaté tanúja lenni. Angol szomszédnéni mézes-mázas. Aggodalmát fejezi ki, hogy megszólalt a riasztó, de milyen jól működik a lánc, kereste őt rögvest a biztonsági cég, no de milyen vicces, megérkezett ez az aranyos finn bérlő (hát igen, nyelvrokonok vagyunk, vagy mi), és kiderült, hogy nincs itt semmiféle betörő. Kutyák a farkukat csóválják. Kellemes estét kívánnak és bevonulnak a házukba, zár kattan. Az este a békés szomszédság jegyében telik, égnek a villanyok, átszűrődik a szappanopera zaja, néha vakkantanak a kutyák.
Tehermentesítés
A baráti társaság hetente összeül. Irigylésre méltó tehát a viszony.
- El kell nektek valamit mondanom. Vizsgálják a vérnyomásom, kapok ilyen 24 órás készüléket, azzal fogok jönni-menni.
- Hát igen, így 50 felé ez már sajnos előfordul,- hümmög a társaság.
- Be kell valamit vallanom. Egy hónapja annyira rosszul voltam, hogy az éjszaka kellős közepén bevitettem magam ügyeletre. Ott tartottak a kórházban egy teljes napot, figyeltek, az egekben volt a vérnyomásom. Ezért kell most a kivizsgálás.
- Oh, ijesztő,- hümmög a társaság.
- De miért nem szóltál? Mentünk volna, segítettünk volna! Vagy úgy általában, utána, hogy tudjuk, helyzet van! - sikítja a magyar.
- Nem akartam senkit se zavarni. Nektek magyaroknak minden akkora ügy, mindenről akkora hévvel számoltok be, akkora jelzőket használtok! Minden egy nagy tragédia!
Matthew barátunknak meghal az apukája, jön a köremail a széles társaságnak, nem tőle, hanem a közös baráttól. Nem meglepetés, 80 feletti, pár hónapja gyengélkedő bácsikáról van szó. Nem tudom mi a teendő errefelé ilyenkor, ezért az email küldőjét, aki igazán köztiszteletben álló hölgy, kérdezem. Semmi teendő nincs, a teljes társaság nevében ő már postázott egy képeslapot Matthew címére. Ne is említsük, majd ha látjuk, mintha mi sem történt volna.
A spanyol lány mondja, hogy ő meg akarta látogatni, csak beugrani pár percre, kondoleálni. De letolták. Mindenki. A férje is. Hogy tolakodó. És ne pattogjon.
Egy hónap múlva látjuk Matthew-t. Senki se mond semmit, csak megöleljük, meglapogatjuk, és mondjuk neki, hogy jó, hogy látunk.
- How are you?
- Hogy hogy vagyok? Hát kérlek szépen, köszönöm kérdésed, én úgy vagyok, hogy...
- Pfff, a kutyát se érdekli! - és tovaszáguld.
Nem, persze nem mondja, de megy tovább, és megtanulod, hogy nem kell erre válaszolni. Csak annyit, hogy és te? És lehet tovább menni.
Nyitottság
- Nekem semmi bajom a kelet-európaiakkal! Például anyáméknak kelet-európai takarítónője van évek óta. Igen megbízható, rendes csaj! Román. ... Vagy talán lengyel? Á mindegy, a lényeg, hogy sose tűnt el semmi a házból!
- Tényleg kínai csaj a barátnője? Biztos, hogy nem csak vízum kell neki?... Ja, hogy gazdag a csaj családja Shanghaiban, meg jó állása van a Cityben? Igazad van, akkor lehet, hogy tényleg szerelmes.
- Figyi, London azért jó hely, megmondom neked, mert az összes rasszista már kiköltözött belőle, és csak az ilyen jó fejek maradtak, mint mi. És ezért nincs sok sztorid ehhez a fejezethez.
Földrajzi ismeretek
- Brüsszel. Nézem a vonatjegyeket. Az melyik ország?
- Huh. Hát Belgium. Belgium fővárosa.
- Tényleg? Akkor mi az a nagyon pici ország arrafelé?
- Gondolom Luxemburg.
- Nem, nem arra gondoltam. Hanem ahol Amszterdam van.
- Az Hollandia, annyira azért nem pici, persze mihez képest... Pffffff. Figyi, ez...
- Most mit püffögsz? Cikis vagyok, mi? Most olyan butának tűnök, mint egy angol, ugye?
- Hát nézd, nem az vagy, de itt nőttél fel... Sorry.
Szabálytisztelet
Szombat este főzés közben leáll a villanytűzhely. A magyar nő keresné a biztosítékokat, de az angol férfi nem intézkedik. A magyar nő próbál nő lenni, tehát nem dobálózik műszaki ötletekkel. Egy-két óra múlva kiderül, hogy a hűtő sem megy. Ekkor a magyar nő idegessé válik, és javaslatot tesz, hogy meg kéne nézni a biztosítékokat. Az angol férfi nem tudja hol vannak, de a lakásban egyértelműen nincsenek, és szerinte, meg a bérleti szerződés szerint, ez amúgy is a házkezelőség dolga. Csakhogy az ilyen pitiáner ügyben az szombat este nem hívható. A magyar nő ekkor egyedül kisétál a lépcsőházba és kapcsolótáblát keres. Pedig éjjel van, jöhetnek zombik meg rablók, de a férfi nem jön, mert hangoztatja ismét, hogy ez nem a lakók dolga. A magyar nő a lakástól úgy 5 méterre meg is találja a kapcsolótáblát. Megpiszkálja a reteszt, kinyílik. Első blikkre furcsállja, hogy bár rengeteg szám van a táblán, a lakás számával megegyező nincs, illetve minden biztosíték a megfelelő pozícióban van. A reteszt visszazárja. Visszabaktat, közli a felfedezését az angol férfivel. Erre már ő is kijön. A retesz láttán rémült arccal közli, hogy de hiszen ez egy lezárt szekrény, belenyúlni nem szabad. A magyar nő közli, hogy nem lezárt, és ismét elbillenti a reteszt. Számára az a lezárt, ami nem nyitható. Tanácstalanul nézik a számokat most már együtt. A magyar nő felfedez az ajtó belsejére ragasztva egy genothermet, abból kiemel egy dokumentumot, melyben megtalálja a kapcsolótábla számaihoz kapcsolt lakásszámokat. Az angol férfi rémülten néz, közli, hogy ehhez az egészhez nekik, mint bérlőnek és vendégének semmi köze, dokumentumokban áskálódni, majd a kezelőség, majd ők. A magyar nő közli, hogy egy dokumentum, ami nincs elzárva, bárki számára olvasásra engedélyezett, főleg vészhelyzetben. A kezelőség pedig kenje a hajára, mikor éjjel úgyse intézkedik ilyen ügyben, amúgy is az ő bajuk, ha nem zárják, amit zárni kéne. Megállapítja az angol férfi és a magyar nő, hogy a biztosítékok jól néznek ki, ötlet így éjfélkor semennyi. A magyar nő visszahelyezi a listát a genothermbe, becsukja az ajtót és behúzza a reteszt. Az angol férfi megnézi, tényleg be van-e csukva, még mielőtt a hatalom felfedezi a titkos kis akciót. Vasárnap délelőtt megy a telefon, gyors intézkedést nem ígérnek, az életvitelt ez nem akadályozza, a hűtő tartalma pedig legyen lefotózva, a kárt megtérítik. Az angol férfi megállapítja, hogy nem fotóz, mert a hűtő tartalma nem akkora érték. A magyar nő felhördül, mindent kipakol az erkélyen uralkodó mínuszokba és kármentesít. Az angol férfi meglepődik és megdicséri a leleményességért. A magyar nő hivatkozik a viharos történelemre a muhi csatától napjainkig.
Három nap múlva sms érkezik az angol férfitől. "Működik a tűzhely és a hűtő! Tényleg a biztosítékokkal volt gond. De mondták, hogy ez egy lezárt kapcsolószekrény, és nem szabadott volna belenyúlni!"
Lezárt? Pfff.
Talán ez lenne a leghosszabb fejezet.
-
