Sírtam én már Egyiptomban a kosz, a bűz, a folyamatosan molesztáló, agresszív kereskedők, a nem megadott célra szállító taxis és még ki tudja mi miatt. De elfelejtettem. Más tőlünk nagyon eltérőben nem jártam. Hangoztatom a világnagy nyitottságom és elfogadókészségem. Mindegy, milyen a színed, melyik istenben hiszel, hogy öltözködsz, hogy gondolkodsz, mit eszel, nekem mindenhogy jó vagy.
A bogár azonban kiütött, mint a kairói csatornában úszó döglött tehén.
A szomszédok Indiából érkeztek, mint megannyian. Az igazi feltörekvő középosztály, világlátott és nyitott, jópofa és társasági. Csak rajzolni lehet ilyen ideális szomszédságot! Kapcsolatunk kiváló, egymáshoz melegítőben átjárós, étel kóstoltatós, különösképp előre be nem jelentkezős, gyerekmegőrzős, lakáskulcs beadós, mosógéphasználós míg meg nem javul a saját.
Az állatokat szeretik, feltételezem, nagyon. Kutya kötelességük hitükből kifolyólag. Én is imádom a kedves kis teremtményeket, így ebben is biztosan egyetértünk.
Ácsorgok a konyhában. Az asszonyka bőszen főz, szeletel, előkészít. A konyhapult oldalán végigsuhan, igen, jól látom, odahajolok, megnézem jobban, a két centis csótány, plusz antennák. Megborzongok. Épp eltűnik egy doboz mögött. Próbálok higgadt maradni, pedig az undortól messze futnék.
- Te figyelj, itt egy csótány!
Elő is bukkan, eltökélten halad tovább a pultra helyezett különféle tárgyakon.
- Aha, van egy pár.
És kavarja a fazekat tovább az asszonyka. Arra se fordul még szeme sarkából se. Mosolyogva áll a pult körül a meglett korú papa és mama is. A kislány oda se hederít.
Csótány koma valószínűleg azt hiszi, hogy épp a Himalája lankáin hegymászik fel és le, nem egy dobozokkal telepakolt konyhapulton, ő a nagy felfedező, rendkívül fitt, fürge és semmi veszélyérzete nincs. Hol itt, hol ott bukkan fel vidám kis lénye, körbeveszi a család. Röhög rám: na most üss agyon! Üss, csak üss! Úgy, ahogy szokták felétek! Papuccsal, vágódeszkával, könyvvel, épp ami kézre esik. Ugye nem mered? Félsz a családtól, mi? Mit gondonának rólad, he? Gyilkos!
- Rovarirtók? Kijönnek egy párszor és...
- Hát kéne, de most itt vannak a mamáék még másfél hónapig, sok a dolog, majd utána elgondolkodunk rajta.
Most már sürgősen mennem kell. Levegőért kapkodok. Már látom, ahogy a hetente hatványozódó csótány hadak ellepnek minket, megjönnek a csöveken, lyukakon át, beülnek a konyhaszekrénybe, a szellőzőbe, a mosogatógépbe, a hűtő mögé, a bőröndökbe, a gyerek rajzlapjai közé, a könyvekbe, a fürdőkád alá... Mert a fél társasház odavalósi, diploma és műveltség, öltöny és kis fekete ruha ide vagy oda, nem emelik fel azt a papucsot.
Vigyázni kell a sok kicsi lélekre.
