Baljóslat

Csillog a pohárban a bor, a második.

- Hány éve is ismerjük egymást?

- Négy.

- Négy? És még nem hallottad az anyósom történetét?

- Nem! Sosem meséltél az anyósodról. Milyen történet?

- Az úgy volt, hogy kitűztük az esküvőt a férjemmel, vagyis akkor még nem férjemmel. Ezután nem sokkal öt év után kiújult az anyósom mellrákja. Áttétei lettek, mindenki tudta, hogy ebből ki nem keveredik. Ezért előbbre hoztuk az esküvő időpontját, az már épp elég haccacáré volt, tudod te is, hogy mennyi a szerveznivaló. Dehát nagyon akarta látni, hogy összeházasodunk. Mondta, hogy zsidó lánynak jobban örült volna, de azért így is jó lesz. De aztán egyre rosszabbul volt. Kedd volt az esküvő hetén, amikor odahívatta a rabbit, minket meg a két tanút, és közölte, hogy ő ezt a hétvégét már nem éri meg, de akármi is történik, az esküvőt nem mondhatjuk le. Eleve így volt szokás régen, modern baromság lemondani az esküvőt haláleset miatt, mikor a halál az élet része, az itt maradóknak pedig haladnia kell tovább, ezt is mondta. 

Patakzanak a könnyei.

- Még azt is mondta, hogy a zenekart, táncot se lehet lemondani, legyen igazi lagzi. Ez volt kedden, pénteken meg is halt, az esküvő meg vasárnapra volt kitűzve. Ha nem így rendelkezik, biztos lemondtuk volna az esküvőt, dehát a végakarat szent. Temetni 24 órán belül kell, de pont bejött a sábesz, nem lehetett temetni vasárnapig. Aznap reggel nyolckor elmentünk a temetőbe a rabbival, és eltemettük. Ott volt a teljes család, még az is, aki máskülönben ilyen rövid idő alatt nem ért volna oda, sőt az én rokonságom is. Mert az esküvő miatt megérkeztek időben mind. Utána mentünk gyorsan tovább, felöltöztünk, frizura, smink. És ugyanaz a rabbi délben összeadott minket. Ugyanannak a tömegnek a jelenlétében, akik reggel még a temetésen álltak. És a férjemnek táncolnia kellett, mert hát ez a szokás.

- Nahát, mint egy filmben...

- Ó, ez még mind semmi! Az egyik barátom lekéste a ceremóniát. És akkor berobbant a terembe türkizkék nadrágban fehér zakóval, a nyakamba omlott, összepuszilgatott, kiabált lelkesen, elnézést kér a késésért meg a többi. Mindenki csak állt ernyedten. Mire körülnézett és elbődült terem-szerte: mi van, ezeknek mi a bajuk? Mind úgy néznek ki, mintha temetésre jöttek volna!

Röhögünk.

- Annyira borzasztó! Nem szabadna röhögnöm!

- Jaj! Nagyon gáz! 
Csípi a szemem az elfolyt festék.

- Na szóval szépen belekaroltam, kivittem a bokrok közé és elmondtam neki, mi van. Majd elsüllyedt szegény! De várj, most jön a hab a tortán! A fogadást az egyik legjobb barátnőnk szervezte, ő háziasszonyoskodott. A nagymamájával élt együtt, aki előző héten elesett és combnyaktörése lett.

- Eee... ó jaj!!!!!

- Ugye sejted mi jön?

- Sejtem!

- Szóval ott vagyunk a fogadáson, és súgja a barátnőnk, hogy akkor most ő lelépne, mert szóltak, hogy meghalt a nagymamája, és holnap el is kéne temetni, hirtelen sok lett a teendő, itt ez a lakodalmas vendégsereg is, de az már megy magától, most akkor a temetésre koncentrálna. Pá, pá. Na most mondd meg, ez nem volt épp elég előjel arra, hogy szar lesz ez a házasság és elválunk?

- De, biztos.

- Mindegy, azért lett belőle két szuper gyerek.