Ó, bár csak azt írhatnám, hogy andalúziai este! De ez csak egy andalúz este volt, egy vacsora. Néha tiszteletem teszem egy lakásétteremben, ahol igen jól főznek.
Bármiféle spanyol étel a szívem csücske azután, hogy éveken át tápláltak madridi, katalán, andalúz és galíciai barátok. Sorolom, mert nekem úgy tűnik, hogy spanyol konyha nincs. Vannak tartományok és tájegységek, van, amit mindenhol főznek, és van, amit csak egy-egy országrészben.
Először is, elindultunk a tapas-szal. Nem, nem tapas-okkal. A tapas már többes szám önmagában, és bántja a fülem máskülönben. Ahogy végignéztem az asztalon, gondoltam, húha, ez már döfi! De az embernek semmi se elég, mert az is eszembe jutott, hogy mi minden nincs az asztalon, ami lehetne. Hát normális vagyok én??? Mikor még vár rám a többi fogás!
 |
| Polipok rotyognak |
Magyar pályán mozogva merész bevállalás volt a csípősre sütött polip és a házilag marinált kagyló, köszönet a bátorságért!
A sajtos, zöldséges dolgok, sonka és szalámi megfeleltek mindenki ízlésének, a frissen sütött medvehagymás grissini istenire sikerült. A legfinomabb a vörösboros karamellben ázó sült padlizsán lett.
Valami mégis hiányzott nekem... A kötetlenség. Ahogy én megszoktam, a tapas nem áll az asztalon a teríték között, arra várva, hogy a vendégek végre leüljenek. A gyülekezés jövés-menésében már lehet eszegetni, ülve vagy állva, beszélgetve, akár a
házigazdát bámulva, ahogy főz. Nem kell megvárni, hogy asztalhoz szólítsanak, se
másokat türelmesen bevárni, se jó étvágyat kívánni. Hisz az a célja, hogy
agyonüssük vele az időt. Elég csak egy mellékes kisasztalra vagy bárpultra összezsúfolni a tálkákat. Sok-sok fogpiszkálót kell kirakni, hogy azzal
bökögesse mindenki, amit kíván. Így alakul ki a vacsora hangulatát
megalapozó zsongás, a kapcsolat a résztvevők között.
A magyaros kivárós módszertől megzavarodva néha az asztal felé sunnyogtam, és kivettem egy-egy olajbogyót, de másra nem merészkedtem -
holott fognom kellett volna egy tányért és nekiesnem a
kollekciónak, majd oda menni a lakásban, ahol nekem tetszik, és
falatozni... De nem mertem már megint "olyan más" lenni. Ehhhh...
Miután végre eljött az idő, hogy a tapas-ból lakmározhattam, akár le is húzhatták volna a redőnyt felőlem, úgy jóllaktam. De nem, nekem még meg kellett küzdenem egy tál tökéletesre sikerült gazpacho-val, azaz hideg paradicsomos zöldséglevessel, és egy tál ajo blanco-val, azaz fokhagymás, mandulás levessel, tetején szőlőszemekkel, különleges ízkombináció... Ezután a vámpírok napokig menekülnek előlünk!
 |
| Gazpacho |
 |
| Ajo blanco |
Közben a lakás sötétségbe borult, megtartottuk mi is a Föld óráját, egy órán át csak mécsesekkel világítottunk.
Sőt, a konyhában is így dolgoztak.
Vendéglátóink ügyes szervezésének köszönhetően mediterránosan hosszúra nyúlt szünet következett, így mindenki szusszanhatott, míg megérkezett nagy kedvencem, a tengeri herkentyűs, chorizo-s paella. A drága kis állatkák vidáman integettek a rizsszemek közül, hahó, rég találkoztunk! Őket is bekebeleztem gyorsan.
Mire a gránátalmás szószban úszó bárány és a kuszkusz asztalra került, az én kapacitásom a végét járta. Már csak miniatűr adagot tudtam elfogadni ebből a fantasztikus fogásból, rajtam a pávatoll se segített volna.
Újabb szünet után egy csík churro csokiöntettel (kvázi chocolate con churro, l. alább) is lecsúszott, de igazából már az se kellett volna. Nagyon finom lett, bár az esztétikai versenyen nem nyert volna nívódíjat. A fánk szerű tésztából hosszú rudacskák helyett rántott karaj szerű képződmények alakultak ki. Sebaj! Egy pillanat alatt kiürült a tál.
 |
| Churro lenne... |
 |
| Krokodil is került a tálra :)))) |
S ha már akkora szakértőnek tartom magam, itt jöjjön még egy kritikai megjegyzés. A chocolate con churro nem desszert, hanem reggeli. A churro mellé a chocolate pedig nem más, mint igen sűrű, keserű forró csoki, amiből nem óriási
bögre jár, hanem csak egy csészényi. Ebből bögrényit még Gombóc Artúr se bírna elfogyasztani! A churro-t bele kell belemártogatni,
a maradékot meginni. Csak és kizárólag reggelire eszik.
 |
| Egy barcelonai reggelim |
Desszertként ételsor zárásaként krémek, fagylaltok, gyümölcsök jönnek szóba, akár creme brulee,
panna cotta, mousse-ok, sőt egy doboz joghurt, ha otthoni körülményekre
gondolunk, nem flancolásra. Még sütött süteményt se nagyon láttam
menüsor végén, az inkább külön van, mikor sütire és
kávéra hívnak meg, pl. egy finom citromtorta. Tehát ezt a kombinációt vacsora
desszertjeként berakni egyáltalán nem fedi a valóságot. Ami ezen az estén
született, az a churro volt hideg csokiöntettel - végülis erre rá lehet
fogni, hogy desszert, csak épp nem az, aminek neveztük.
De ennyi baj legyen!
A borokról nem írtam, mostanában nem vagyok alkoholizáló kedvemben, így mindez kimaradt, ahogy az elválasztó pálinkák is.
Így telt el szép lustán az este. Lustán a vendégeknek, nem a rohangáló háziaknak. Sok-sok órán át, szép lassan csordogált az ennivaló. Ahogy mediterrán vidékeken szokás.
De mire én ezt most megírtam, olyan éhes lettem, hogy kétségbeesve nyitogatom a hűtőt meg a konyhaszekrényt... siralmas, hogy miket találok!
