Szappanopera pontban 4-kor

Emelkedett hangvételű párbeszéd.
- Oh, Hoszé Armandó, nem tudom elviselni életünket!
- Oh, Szenyóra de Hoszé Armandó, én is megfáradtam már!

- Oh, Hoszé Armandó, az ön édesanyja foglalkozása sok kínos helyzetre adott okot!
- Oh, Szenyóra de Hoszé Armandó, ez az állítás számomra teljesen elfogadhatatlan, kérem, mellőzze az ilyen kijelentéseket. Sziesztámat szeretném csendben eltölteni!
- Oh, Hoszé Armandó, ön oly könyörtelen!
Csörömpölések. Csapkodások.
A párbeszéd néhány perc múlva megismétlődik.
Ja kérem, délután 4 van, itt az ideje felső szomszédaim mai előadásának. A párbeszéd ízes magyarságát ide leírni nem merészeltem. Amúgy az utcán decens, csinos nyugdíjas párként mutatkoznak.
Tudtam én, hogy nem kell nekem ide tévé!

A kifőzde

Ez is azok között van, amit akkor tanultam meg értékelni, mikor nem volt.

1. opció: Állandó kínálat mellett naponta változó választék, levesek, főzelékek, frissensültek, készételek, csirke, disznó, marha, hal, sajt, gomba, zöldség, szaftosak, szafttalanok, töltöttek, töltetlenek, tésztafélék, édes tészták, sütemények, sorban válogatva vagy menüben, más állítja elő, mégis házias minőségben, nulla utánjárás, nulla mosogatás, a fizetendő összeg a levesért és a főételért menüben €3 átlagosan.
2. opció: Szinte minden este főzőcske, előtte kitalálás, utánjárás, szeletelés, mosogatás, utána dobozba pakolás, ne adj isten reggel otthonfelejtés és káromkodás, ha nem maradt otthon, akkor délidőben mikrózás, újabb mosogatás, majd este minden kezdődik előről, vagy az ember napokig eszi ugyanazt... Egy olyan kultúrában, ahol ebédre szendvicset esznek, amit vagy otthonról hoznak, vagy darabját €4-6-ért rakatják össze az un. "szendvicshelyeken". És az az embernek nem tetszik, mert nem így képzel egy ebédet.
3. opció: Szerencsés esetben a 2. opció kibővül azzal, hogy főzős kedvű barátoktól érkezik egy-egy doboz finomság, szintén ebéd-bevivő célzattal, és az ember a saját teli dobozával viszonozza.
4. opció: Amikor az ember teljesen megelégeli a 2. ponttal kapcsolatos fáradalmakat, meglátogatja a munkahelyén mégiscsak létező menzát. Ahol rájön, hogy még mindig jobban járt volna, ha a "szendvicshelyre" megy, mert ott legalább friss alapanyagokból az orra előtt rakják össze a szendvicset. Azt fűszerezni se kell, nincsenek különleges ízorgia elvárások.

Mert mit találni egy hatalmas ír egyetem menzáján? Egyféle zöldségalapú krémlevest, amihez szelet kenyér és vaj dukál. Fish and chips-et. Egyben sült húsból tisztes szeletet pépesre főzött zöldségekkel és sült krumplival. Lasagne-t sült krumplival. Olasznak mondott tésztát valamiféle paradicsomos dologgal leöntve. Rántottnak mondott csirkemellett furcsa szivacs állagban. Hasábburit és sültbabot. No, ebből válogass öt éven át! Még talán a salátabár kisegít, de az is mindig ugyanaz. És mindezt gondosan elhelyezik olyan hosszú pultok mentén, mintha gasztronómiai mennyországba jutott volna az ember! Majd csenget a kassza, €7 alatt megúszni nem lehet az egy tál förmedvényt, elé leves, mögé desszert szóba se került.
Az ember tehát szidja magát, és még aznap visszatér a 2. opcióhoz. És keresi a 3. opcióhoz a partnereket.

Most aztán nagyon élvezem az 1. opciót, ki tudja meddig tehetem! Én olyan kifőzdét tudok, ahol pénteken még kacsacomb is volt hagymás törtkrumplival és párolt káposztával. Egy pesti külvárosban. Szerelőoverallos férfiak, nyugdíjasok és anyukák iskolatáskás gyerekekkel ülnek boldogan a kék kockás terítős asztaloknál. Ezt egy dublini "szendvicshely" és csillogó egyetemi menza sem fogja soha überelni!

Fényes nap!

Aztaaaa, végre itt a vírusgyilkos idő! Akkorát sétáltam, hogy az csuda! Verőfény, fagy... Hónak nem sok nyoma, így inkább jobb felfelé nézni, mintsem az unalmas barna-szürke földre és váz-fákra. 

És micsoda szerencse, mikor az ember közel lakó barátnője épp ugyanilyen apropóból az utcán található! Így máris elszalad egy pár óra a jó levegőn. Bár a "jó" jelzőt azért megkérdőjelezem... De most ennyire futotta, messzebbre nem jutottunk, van más dolog még.
Na, még egy-két hétnyi mínusz, és megnézem hogy fogok arra panaszkodni, hogy így fázom, meg úgy fázom, fúj tél...

Ez itt egy jóga propaganda anyag

Mint sokan tudjátok, már több mint fél éve szorgos kis hangyaként látogatom Emese jógaoktatónövendékgyakornoktanuló keddi házi óráit azzal a nemes céllal, hogy belőle szuperkiválóigazidiplomás jógaoktató váljon. Nemkülönben pedig, hogy belőlem meg gumiember. Ja, az én múltammal, betokosodott izületeimmel, izmaimmal. Nem baj, próbálkozunk!
Nagyon sok jó dologról tudok beszámolni! A jógának köszönhetően egyre jobban odafigyelünk testünk apró kis részeire, minden mozdulatunkra, rezzenésünkre. A jógának köszönhetően légzésünk mélyül, egyenletesebbé válik. A jógának köszönhetően izmaink erősödnek, ahol kell, nyúlnak, tartásunk javul, izületeink pedig megolajozódnak. A jógának köszönhetően gondolataink rendeződnek... ehem, rendeződni látszanak. A jógának köszönhetően relaxációs technikákat ismerünk meg. A jógának köszönhetően kellemes emberekkel találkozunk, akikkel óra után pihe-puha jóga-hangulatban lehet teázós csevegést folytatni a konyhában. A jógának köszönhetően szinte légpárnán tesszük meg az utat hazáig, szemünk előtt a jól megérdemelt pihenés lebeg.

Ám amint átlépjük a küszöböt, valamiféle rejtett gomb kapcsol be, lázas tevékenység indul, beleértve esszéírást, netezést, mosógép pakolást, rendrakást, zenék bömböltetését és miegymást. Hajnali 3-ig. Minden rohadt kedden. Azaz szerda hajnalban.

A jógának köszönhetően minden szerdán akkor és úgy ébredek, mint megboldogult ifjúkoromban, mikor hajnalokig buliztam. Másnaposságom egész a következő éjszakáig kitart. Szerencsére megtehetem, hogy a nap nagy részét savászánában töltöm. 
Om Shanti!

 

Pesten csendben

Van, amikor semmi nem történik. Vagyis de igen, csak olyasmi, amiket itt nem szívesen osztok meg. Egy kis magánéleti ez meg az. Egy kis politika. Főleg politika. De nem lehet, itt nem, kikötöttem. Amúgy sem... nincs sok jogom... Közel hét éve semmiféle termelőtevékenységet ebben az országban nem folytattam, egy fitying adót nem fizettem. A véleményalkotásom amiatt is korlátozott, hogy évekig nem tájékozódtam a történések felől, ez egyrészt tudatos választásom volt, másrészt a külföldi hétköznapok elmossák a hazai hétköznapokat. Mert akkor a hazai hétköznap a külföldi hétköznap, és a külföldi hétköznap a hazai hétköznap. Alapok hiányoznak. Harmadrészt, ahogy magamat ismerem, köd előttem, köd utánam. Szóval óvatosan szemlélődök csak. Ahogy egy másik blogban olvastam: "Pont most sikerült hazaköltöznöm, és csak kapkodom a fejem."

A mini molyolásokról írni meg dögunalmas. Hogy épp kivel futottam össze, vagy mit ettem, milyen háztartási tevékenységet folytattam, napi szinten, hááát, az aztán a széles publikumnak nem valami izgalom! Láttam ilyen blogokat, ijha! Csodálom, aki minden este leül, és beszámol az eltelt nap perceiről.

Az ember keresi a stílusát - de az biztos, hogy az aprólékos naplóírás nem az enyém. Inkább a kiragadás, ami vonz. Ilyen blogok is vannak, és azokat szeretem.

Most elég szűk körben mozgok, van ebben egy kis lustaság, talán a tél miatt (ami idén kíméletes, de akkor is tél), még a belvárosig elmászok 20 perc alatt, de semmi más... Elárasztanak a hírek másoktól, jók is, rosszak is. Sőt nagyon jók és nagyon rosszak is. Ilyenkor elgondolkodom, vajon az én hírértékű hírem legközelebb mi lesz?  

Ma Ágnes napra megyek. Ez különlegesség. Az én családom nem névnapozik, csak jelképesen kívánunk egyet. Inkább a munkahelyeimen kellett erre ügyelnem, ki ne hagyjam, és egyes barátoknál. Amióta külföldre mentem, a névnapok teljesen eltűntek az életemből. A sajátom se jutott eszembe soha. Egy-két köszöntés jött Magyarországról, de arra már nem figyeltem, hogy visszafelé én is köszöntsek. A kinti magyaroktól semmi... És most íme, Ágnes meg a cukrászda!

Hát így várom szép csendben, ahogy kipattan a fejemből a legújabb szikra...

(A fényképet egy itt élő külföldi ismerősöm készítette, ezúttal nem saját készlet és nem is a google-ről loptam.)  

Szürke, szürke és szürke

Mi ez az éktelen szürkeség és sötétség??? Meg a szmötyi hozzá? Tegnap este csónakra volt szükség még ahhoz is, hogy a szomszédba átmenjek! Ilyen vízözön és ekkora pocsolyák még Dublinban is elismerést vívnak ki! Valaha a régmúltban azt mondtam, hogy utálom a havat. De most már jólesne, ahogy roppan a lábam alatt... és esetleg még a nap is süt hozzá, és a hó vakítóan csillog. 

Ez a se hús, se hal minden, csak nem tél. Ilyenben vegetálsz az óceáni éghajlatban. Aztán ilyen se hús, se hal marad egész évben, csak picit melegebben.

Remélem, a nyár nem se hús, se hal lesz. Amióta évekig éltem két összemosódott évszakban és nehéz szürke ég alatt, azóta úgy látszik fontos, hogy a négy évszak négy évszak legyen, éles különbségekkel, váltakozó ruhatárral, más és más ételekkel. Az összemosódás és az állandó szürkeség eltompítja a reakciókat, ingerszegénnyé tesz, furcsa monotóniában másznak a napok. A polaritásra szükség van.

Tehát, egye fene, mégis szívesen fáznék most egy kicsit, és taposnám azt a havat... 

De csak egy picit! 

Ötszáz

Itt vagyok, megokosodva. És a kis lyukamban. De hogy én ezt mindig milyen jól megtervezem! Tudom jól, hogy a tanfolyamok, amikre megyek, megpörgetik az embert, hisz tömény pszichológia, és egymáson-magunkon gyakorlunk. Tehát utána legalább egy napig semmihez és senkihez nincs kedvem.

Ám én mit teszek ilyenkor? Jó előre megszervezem, hogy másnap iszonyat fontos dolgom legyen. Olyan, ami nem halasztható, vagy igazából nincs is kedvem halasztani, mert szeretnék ott lenni. Most például egész délutános találka egy olyasvalakivel, akit nyolc hónapja nem láttam, sőt igazából nem is tudunk sokat egymásról. Több órás csivitelés, finom éttermi kaja... Nem lehetne kérem szépen őt idetolni a lakásomba, én itt ellennék pizsiben a takaró alatt a teámmal, ő meg csak beszélne, válaszul morrantgatnék...? Tettem én már ilyenkorra repülőutat azonnali munkába állással, alvóvendéget, fogorvost, beteglátogatást... Ahova alig vonszoltam oda magam.

Néha olyan jó kiiktatódni. Még azt se tudtam, hogy jön a műhold, katasztrófariasztás! Mint a régi szép időkben! Elmentem Görögországba nyaralni ohne mobil, hisz olyan még nem volt a plebsnek 97 nyarán. Tíz nap múlva előkerültem, és megtudtam, hogy Lady Di meghalt, sőt már el is temették. Kissé meghökkentem, beszereztem a régi újságokat, egy barátnőm kölcsönadta a videokazettát, amire a temetést felvette. Utolértem a többieket.

Nézzük a mostani esetet! Például hazaérek, nincs lakás, hát ez mi - jaaa, ráesett a Phobos Grunt. Oké, így jártam. Vagy rápottyan oda, ahol tanfolyok, plutty, jön Szent Péter, hát ez mi - jaaa, rádesett a Phobos Grunt. Oké, így jártam. Nem ám előre izgulni, idegeskedni, erről facebookozni, lefagyaszani az idokep.hu-t, mert megmondták, kiszámolták, közzétették... Én olyan jól elvoltam egész hétvégén!

Ámde felmentem eme kis blogomra, és kiderült, hogy egy hónappal indulás után már több, mint ötszázszor kattintottatok rá. Még akkor is, amikor nem írtam semmit, meg-megnéztétek, van-e valami. Látszik napra lebontva. Köszönöm szépen! Ez pedig azt jelenti, hogy annyira mégse iktatódhatok ki!

Most tehát elvégzem az induláshoz szükséges egészségügyi és szépészeti protokollt. Nem kell idetolni a kedves ebédpartnert, és nem leszek pizsamában! 

 

Csűr, csavar

Azért én szép csöndben elmolyolgatok ám, még ha nem is látványos. Meg olyan kaotikus. Meg ijesztő. Meg furcsa. Vannak torlaszok, kitérők, kanyarok, sőt zsákutcák is. De a csápok továbbra is hosszúra nyúlnak, tapogatóznak folyamatosan. 

Most megint kitaláltam valamit, még egy kis hozzáadás, egy kis pénz és idő, de ez is hivatalos oklevél lesz, és nemzetközi. Ha beválik az alaptanfolyam, és úgy érzem érdemes folytatni. Ez most itt van Pesten, nem kell utazni, kint vizsgázni meg a többi. Igen szépen összefügg az eddigiekkel, a csomagba beilleszthető, ezért gondoltam rá.  S akkor a végén egyben lesz egy szép nagy csomag, amit kibontok és hopp, csinálom.

Egy olyan csomag, amit én terveztem meg magamnak.

No tehát, most egy pár napra beülök megint a padba, reggeltől estig. Kétségtelenül ijesztően hangzik a kanapés, csokimajszolós, zeneüvöltetős, közben-emilezős, közben-sétálós leckeirogatáshoz képest, ahol nincs tól/ig, de azért még vannak emlékeim erről a rendszerről is, menni fog! 
A kanapés rendszer előnye, hogy az ember felkanalazhatja a lépcsőházban az elvágódott lakótársat. Legalábbis a tompa puffanásra és még tompább jajra csak én mentem ki. Nyilván, mert abban az időpontban ezen a szinten senki nincs itthon, csak én. Éppenséggel nem azt találtam, akit vártam, valakit a matuzsálemebbek közül vérbe fagyva, hanem csak egy csinos asszonykát. Ó hát igen, elvágódásban profi vagyok magam is, bőven a matuzsálemi kor bekövetkezte előtt. Fájlalta a tarkóját nagyon. Mert azt két lépcsőfokba is beverte elmondása szerint. Meg a derekát. És zavart volt. Összeszedtem a holmiját. Invitáltam be leülni kicsit, nem akart, akkor mondtam visszakísérem a lakásába, azt se akarta. Ment tovább az utcára dolga felől. 
Makacs egy nőszemély ez is. Remélem, tudja, hova megy.

A remekmű

Töööök jó, amikor az ember fodrásznál volt, és akárhova megy, megdicsérik, hogy milyen jó a haja!

Még akkor is töööök jó, ha nem értem, mi ez a felbuzdulás, ugyanis a hajam pontosan ugyanúgy néz ki, mint ezelőtt fél évvel! Semmi extrát nem látok rajta.

Az eltelt fél évben pusztán annyi történt, hogy volt a fejemen egy nagy kupac haj, ami nőtt és nőtt. Mire ősszel mentem volna fodrászkámhoz a szokásos 3 havonkénti nyírásra, ő szíveskedett rondán összetörni magát motorbalesetben. Visszatérési ideje bizonytalan. Én meg mint egy rémült kisgyerek, akinek elveszett az anyukája, csak vártam, vártam, hátha máris felépül, munkába áll, mert más anyuka nem kell... más fodrász sem kell! A hajam meg csak nőtt és nőtt.

Aztán feladtam, rájöttem, a környezetemben egy csomó mindenkinek csodaszép hajkoronája van, tehát vannak még Tomin kívül fodrászok ezen a világon. Így esett, hogy szombaton beültem az ominózus székbe, és csatt-csatt, létrejött a fél évvel ezelőtti frizura hasonmása. 

Biztos szörnyen nézhettem ki egy ideje, ha ekkora az extázis az ismeretségi körömben!

Nem füstöl tovább

Ó, te jószagú, hát ez a nap is eljött! Dohányzás tilalom Magyarországon is! Többé nem kell hazamennem egyetlen süti és kávé elfogyasztása miatt bűzbombaként! Nehéz elfogadni a füstös helyeket úgy, hogy az embert elkényeztette egy olyan ország, ahol ez már réges rég tiltva van... s sorban csatlakozott a többi, általam szívesen látogatott ország, még a gyárkémény spanyolok is. 

Bár sokszor azt mondtam a dohányos asztaltársaknak, hogy persze, nem baj, gyújtsanak rá. Mit is mondhattam volna? Ha nem ők fújják a képembe a füstöt, akkor megteszik más asztaloknál. Cigizzetek csak nyugodtan!

De ennek vége.

S ami a legjobb: azt hittem a kutya se fogja betartani az új rendelkezést, kiskaput keresnek, kihúzzák ameddig csak lehet, a türelmi időszak végéig. 

De nem! Január 1-e óta megfordultam néhány vendéglátóipari egységben, melyeket korábban is jól ismertem, és mindössze egyben állt a füst - az meg olyan picike egység, hogy amúgy is sokszor nincs szabad asztal. Most se volt, szerencsére, mehettünk tovább. Kiváló arány! El vagyok ájulva!

Mindenhol szépen kint ácsorognak a népek az utcán. Az már nem zavar, szívjuk együtt a szmogot, de legalább amíg bent időzök, ne kelljen a füstöt szagolnom. És még rosszabb, hazaérve a frissen felvett pulcsit, alsóneműt szennyesbe dobni, és újra meg újra hajat mosni. 

A Vianban egy fiatalember elektromos cigit szorongatott, miközben veszettül dolgozott a laptopján.

Tényleg nagyon szépen köszönöm! 

Impresszionista vonatozás

Tululu-lululu, hív a vasút, vár a MÁV! Az utazás 2011. szilveszterén esett meg a Budapest-Ajka viszonylaton, egy gyorsvonat másodosztályán (nem IC, az ezen az útvonalon nem közlekedik). 

Hosszú idő után először sütött ki a nap. Hiába fújt jeges szél, nem tudta elcsúfítani a verőfény örömét, és a jól fűtött fülkében kényelmesen bevackoltam magam. Útitárs se akadt, pont ahogy kívántam.

Előkaptam táskámból a csakazértis-Moszkva téren beszerzett mexikói tamalest igazi elviteles csomagolásban, kukoricalevélben. Ki gondolta volna, hogy a Yucatán után legközelebb Pesten tudok ilyent vásárolni! 

Se alufóliára, se szalvétára nincs szükség, a tészta és a töltelék gusztusosan bújik meg a csomagban, csak kinyitjuk a batyut a tetején és kikanalazzuk a finomságot.

S hogy még mi bújik meg guszusosan egy MÁV vonaton? Hát a kosz és a penész!

A külvilág szűrőn át érkezik. 

Gond egy szál se, hisz imádom az impresszionizmus elmosódott kontúrjait!

Izgatottan vártam a hazautat. De az már a noir jegyében telt. 

Ugyanis egyáltalán nem, sehogy sem, sőt még úgy sem sikerült a személyzetnek villanyvilágítást varázsolnia az egész kocsiban. Se a folyosón, se a fülkékben. Aludtunk, meditáltunk, bámultunk, összebújtunk, iphone-oztunk.

5600 forintért. Eljutunk A-ból B-be, majd vissza A-ba, és még stílusérzékünk is fejlődik.