Zuglói papagájok, szurikáták és társaik

Nohát, megihletett egy ismerősöm blogja, aki arról számolt be, miért nem szereti a környéket, ahol lakik. Elgondolkoztam, vajon én hogy is lakom.

A zöldövezeti társasházban legfőképp jól öltözött, szépen fodrászolt nyugdíjasok élnek, valamint néhányan a 30-40-es korosztályból, és egyetlen gyermekkorú. A házban rend, csend és tisztaság uralkodik, bulizás ohne, körben minden csupa zöldellés és virág. 

Elsőnek a Mosómedvét pillanthatjuk meg. Télen-nyáron már reggel 7-kor nagy csörömpölések közepette kihúzza a kukát, ledörömbölteti a lépcsőn. E pillanatban a szerző rémülten felriad, azt hiszi, hogy ráborult a ház. Alvóvendégei morognak. A Mosómedve hamarosan visszahozza a kukát, csattogó hangot hallatva slaggal kiöblíti. 

Összetalálkozik a tudós Bagollyal, aki mindenben bennfentes, nagyot köszönnek és kedélyes diskurzusba kezdenek egyenesen a szerző ajtaja előtt. Hamarosan csatlakozik hozzájuk néhány nőstény Papagáj útban boltba/templomba/háziorvoshoz.

A szerző eközben dúl-fúl, elismeri, hogy maga is fenn van már, de nem érti miért az ő ajtaja előtt történik mindez, a reggeleit csendben és magányban szereti túlélni.

Hamarosan nyílik a szemben levő ajtó, és kilép rajt a hím Pávián, mely hímsége ellenére olyan hanghordozással kapcsolódik be a diskurzusba, hogy szerzőnk zsebében kinyílik a bicska. 

Két méteres hím létére nyávog! A Páviánnak asszonya és gyermeke is van. Hármasban szörnyű üvöltözések közt távoznak, melynek tárgya a gyermek és magaviselete. 

Mikor mindez elcsitul, 8 órakor megjelennek a szerző ablaka alatt a Kutyák és gazdáik, az alkoholos hangon értekező másfajta Papagájok. Megbeszélik az eltelt 12 óra eseményeit, ugyanis ők átlagosan 4 óránként találkoznak itt, mígnem beesteledik, és minden alkalommal akad témájuk. A Kutyáknak botokat dobálnak, ami az aszfalton csattog közvetlenül a szerző ablaka alatt. Ő eközben dúl-fúl, elismeri, hogy nappal van, a kutyákat szereti, ők is a szerzőt, a Papagájok nagyot köszönnek mindig, így nem szól. 

Napközben csendesen telik az idő, ám, mivel a szerzőé a Földszint Egy, mindenki az ő kaputelefonját találja meg. Szórólapos, csomagszállító, ablakfelmérő, pizzafutár, vendégek máshova, villanyóra leolvasó... A szerző tehát leszokott a telefon felvételéről és röhög a markába, mikor csörömpöl a készülék. Néha nem kapja meg, amit neki hoztak, de még ezt se bánja.  

Március közepétől a téli időszak beálltáig tevékenykedik a Fakopáncs. A Fakopáncs a házon belül felderíthetetlen helyszíneken tartózkodik, zajos fúrása-faragása hol innét, hol onnét hangzik fel, sőt a környező egyéb házakból is érkezik a zaj, tehát a Fakopáncs igen mobilis és tevékeny állatfaj. Főleg akkor, amikor a szerző komolyan elmerül valami agymunkában. A szerző ismét nem szól, a házirend szerint a Fakopáncs ezekben az időpontokban tevékenykedhet.

Bizonyos rendszerességgel délutánonként felfigyelhetünk a Hárpia fajtájú madár nőstényének iszonyatos hangjára, amint párját utasítja rendre a szerző feletti lakásban. Azonban szókincse olyan tartalmú, hogy gyermekeinket semmiképp ne engedjük a madárház közelébe! A szerző viszont jókat röhög, és látogatói is igen szokták élvezni a jelenséget!

A nap bármely szakában meglephet minket az Oroszlán üvöltése, amint épp nőstényét teszi magáévá. Mivel ez a szerzővel közvetlenül szomszédos lakásban zajlik, az élmény elemi erővel hat. A látogatók reakciói a röhögéstől a zavarodott csodálkozásig terjednek. A szerzőre a kezdeti vidámság elmúltával a dühroham jellemző. Ámbár mióta a hím Oroszlán libidója vélhetően alábbhagyott, a ritkuló üvöltések újra inkább röhögést váltanak ki a szerzőből. 

Szokatlan módon az Oroszlán párja a trillázó Rigó (ugye, ugye, nehéz elképzelni a párzási folyamatot!). Idehaza ritkán gyakorol, és ilyenkor a szerző az Oroszlán üvöltése okozta sokkot megbosszulandó célirányosan csak és kizárólag AC/DC lemezt hallgat a legnagyobb hangerővel és szöveges aláfestéssel, hadd ne tudjon gyakorolni a Rigó.  

Végül pedig elérkeztünk a Szurikátákhoz. A szerző velük akkor találkozik, mikor kimegy a trolimegállóba. 

A Szurikáták nagyon tudják a nyakukat nyújtogatni, vajon jön-e a troli. Igen, a troli jön, percre úgy, ahogy ki van írva. De attól még ők nyújtogatják a nyakukat, sőt testi épségüket veszélyeztetve az úttestre is kirohangálnak, hátha még hamarabb megpillantják a nagy piros dobozt közeledni. Eközben csúnya szavakkal illetik szegényt, majd elégedetten kiabálnak, mikor megpillantják. A nyakukat is rögtön behúzzák, és átvedlenek jól öltözött, szépen fodrászolt nyugdíjassá.

Lassan a Pávián család is üvöltözve hazaér, érdemes megfigyelni ragyogó külsejüket, ki gondolná az üvöltözést! Nagyot köszönnek! Ha olyan kedvük van, esténként a lépcsőházba kicsapják a Cirmos Cicát, aki korábban kétségbeesve nyávogott, a szerző nyugtatgatta, aztán ignorálta. Idővel a Cirmos Cica beletörődött sorsába, és csendben gubbaszt Páviánék ajtaja előtt.

A Kutyák lefutják utolsó köreiket a botokért, felbőg néha az Oroszlán, troli se jön több, a Szurikáták összekucorodhatnak. Síri csend borul a házra, aludhat mindenki kedvére.

Vajon ők milyen állatot látnak bennem?

Kívánságműsor!!!!!

Halló, halló, kedves közönségünk! Kívánságműsorunkkal jelentkezünk! Az elmúlt napok történései néhányatokban narcisztikus hajlamokat ébresztettek, és kifejezetten követeltétek, hogy rólatok írjak!

Nézzük az első kívánságot! Íme kedves asszisztensem, Pirike!

Pirike, legyél szíves megnyomni a gombot, lássuk, a gép kinek a kérését dobja ki! Igen, kérem, modern a rendszer, így  elkerüljük a bunda gyanúját! Pirike tehát megnyomta a gombot, és máris érkezik a golyóbis, Pirike kiemeli, felnyitja, igen, igen, igen, megvan mai nyertesünk!!!!!!! Köszönöm a segítséget, Pirike! Peregjenek a dobok, harsogjanak a trombiták, kérem, kapcsolják már be a tapsgépet!!!!!

Tehát, mai sorsolásunk nyertese a Jógatanárnéni, és az általa kért bejegyzés témája: Megtortáztunk! Gratulálok, kedves Jógatanárnéni, íme az ön által kért bejegyzés! 

Megtortáztunk! 

 

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Leányka. A Leányka igen szorgalmas volt, mert nagyon sok időt töltött jóga tanulással, még a világ végére is elutazott érte, meg munkahelyre is járt mellette. Amikor elérkezett az ideje, Jógatanárnéni lett belőle. Most már nem Leánykának hívták, hanem Jógatanárnéninek. A Jógatanárnéni nagyon felkészült és mindenre odafigyel, szemei mint a mondabeli Árgusé! Rettentően szigorú, ám mivel igazságos és elfogadó, és amúgy is igen szimpatikus az életfelfogása, tanítványai kisebb káromkodás közepette mindent elnéznek neki, és lehetőség szerint minden alkalommal megjelennek az órán. Ezért aztán mikor a Jógatanárnéninek szülinapja lett, tanítványai úgy döntöttek, hogy meglepik őt egy kis könnyed vacsorával, amit óra után tálalnak. Az egyik tanítvány készítette a kuszkusz salátát. A másik tanítvány hozta a desszertet, ami nem volt más, mint egy saját keze által készített szép kerek francia csokoládétorta, amihez szép nagy szem eprek jártak. 

  

A harmadik tanítvány és Panka nevű osztálytársuk nem tudott megjelenni ezen a napon, ami egy kis szomorúságot okozott. A szép kerek francia csokoládétorta és a szép nagy szem eprek igen nagy örömöt hoztak mindannyiuknak. Ezért aztán a Jógatanárnéni és tanítványai folytatták a dínomdánomot, folyt a tea és a víz, mígnem az utolsó földalatti elszállította a tanítványokat. Boldogan éltek, míg a világ sokszínűségére nyitottak voltak, és függetlenek tudtak maradni a negatív energiáktól.

Mi kell a marketinghez?

A marketinghez botrány kell.

Írtam valamit. Valakinek nem tetszett. Vagy valakiknek. Kiakadt. Ezzel semmi baj, nem szerethet mindenki engem meg a firkálásom. De úgy akadt ki, hogy feljelentéssel és miegyébbel fenyegetőzött. Megszokta, hogy úgy táncolnak, ahogy ő fütyül. Hát nem hagytam magam.

De mégis hagytam, mert ott a gyenge pont, a családból egy gyerek, akivel meg lehetett zsarolni. Hogy vele ez meg az lesz, ha nem táncolok úgy, ahogy fütyülnek. Így mégis a sértődött fél győzött. Töröltem a beírást.

Azt hiszi, hogy ő győzött. De sajnálom őt nagyon. Vagyis nem sajnálom, próbálom őt nem sajnálni, így tanítják pszichológiából, sajnálni nem szabad. Elnézni, megérteni, azt igen. Próbálkozom tehát az egyik legnagyobb leckével, amit az élet ránk mérhet, az elengedéssel. És ki tudja, mi jön még.

De visszatérve a marketingre: ma 105 olvasóm volt. Ilyen még sosem fordult elő, ez több, mint négyszerese a napi átlagnak. Hisz én csak egy kis hangya vagyok a nagy író-bolyban, sose terveztem hatalmas forgalmat. Roppant mód megleptetek!

Az új osztálytárs

Bár minden ötletünk, kívánságunk, halvány elképzelésünk így teljesülne! Jógatáboros fotókat nézegettünk, és volt ott egy vizsla. Szundikált vagy aranyosan nézelődött az emberek között. Elgondolkodtunk, hogy nekünk is milyen jól jönne az órán egy kutyus. Csak úgy, mert szeretjük meg jópofa dolog. Meg van ilyen, hogy doga, persze a lökött amcsiktól ered, kutyát emelgetve jógázol. Dehát nincs kutyánk, vagyis van, de nagy és játszadozós, nem hagyna minket békén. Téma ejtve.

Erre mi történik? Új, kétlábú osztálytárs érkezett, aki kerek perec megkérdezte, hordhatná-e magával Panka nevű kutyusát. Mondván furdalja a lelkiismeret, ha az egész napos munka után még órákat házon kívül tölt. Hozzad!!!

Panka is megérkezett tehát, és mint jógyerek, végigszundikálta az órát. De én ezt nem láttam, mert azon az órán nem vettem részt.

A kutyáknak is biztos van bioritmusa. Az a Panka, akit én láttam, mint apró golyóbis rohangált körülöttünk, de legfőképp értetlenül járkált gazdija körül, hogy miket csinál és miért is nem foglalkozik ővele. Ugrált, pitizett, de ezzel csak azt érte el, hogy mindenki kiröhögje és visítson, jaaaaajdecukiiiiii! Felháborodva vette tudomásul, hogy ha a gazdi ölébe telepszik, sokáig ott nem aludhat, hisz jön egy újabb mozdulat. Ha pedig a hasára kuporodik, akkor az a has egyszercsak felemelkedik, ő meg rémülten nézelődhet a magasból. A relaxáció végre meghozta neki is a nyugalmat, gazdi takarója alá bújva szuszogott.

Néha simíthattam rajta egyet (puha selyem!), becsúszott egy képen nyalás is, de azért erősen gazdifüggő a kisasszony. Pánik, ha kimegy, pánik, ha cipőt húz... Hatlábúék! (a la Bacher Iván)

A múzsa csókja

Bloggerünk életritmusa felborult. Elutazott, visszajött, fejében gondolatok kavarognak, de egyelőre a múzsa csókja csak apró puszikák formájában érkezik.

Addig is bloggerünk fotókat rendezget, kapcsolatokat ápol, egyeztet, néha dolgozik is, olvas, nem akkor alszik, amikor ideális lenne, nem annyit alszik, amennyit ideális lenne, szomorkodik a szürke ég miatt, nem tudja mit akar enni, mert amit kíván, annak még nincs szezonja, beül a fürdőkádba, és megpróbálja elképzelni, hogy kimegy a boltba, elmegy a postára, bepakolja a mosógépet, sőt még a jógára is elmegy, és még mindig átesik a bőröndjén ott a szoba közepén, és ez a bőrönd valami csoda folytán magától eltűnik onnét.

Lustaság, fél egészség. Lassan jársz, tovább érsz. Türelem rózsát terem. Lassú víz partot mos. Amit ma megtehetsz, halaszd csak holnapra. Pató Paula. Mediterrán lélek.

Egyik palota, másik Palota

Végre voltam a New York-palotában! Össze se tudnám számolni, hány regényben, novellában, cikkben olvastam híres íróinkról, költőinkről és egyéb neves emberekről, hogy ott töltöttek éveket, alkottak, eszmét cseréltek, kapcsolatokat építettek. Pontosabban a kávéházban, hiszen az épület irodáknak adott otthon a maga idejében. 

A valóságban azonban mindaddig nem kapcsoltam, hogy ez az épület létezik, eljárok előtte rendszeresen, mígnem az egyik hazalátogatáskor felfedeztem, hogy a hosszú évekig elhúzódó tatarozás véget ért, megnyílt a szálloda és a kávéház. De mégse mentem be körülnézni, majd és majd... ahogy ez szokott lenni olyan városokban, melyeket alaposan ismerünk. Akkor azt hisszük, hogy minden ráér egy másik nap, nem rohanunk kipipálni.

No végre eljött tehát az idő, köszönhetően a népszerű kuponakcióknak. Sikerült féláron jegyet venni a pincébe elrejtett spa részlegbe. Magyarul wellness részlegbe. Egyik se hangzik jól stilisztikailag.  Szóval ahol lehet ázni a vízben, meg izzadni a szaunában. 

Mielőtt megkezdtük volna az ázást, körülnéztünk a hallban. Elegáns tényleg, ahogy a csillagok számához dukál. Annyi funkcionális szálloda után öröm látni egy olyant, aminek stílusa is van. Persze köszönhető a régi épületnek. 

 

A kávézó puccosabb, mint képzeltem. Túl steril. A lenyűgöző építészet és a mostani, vaskosabb pénztárcájú közönség láttán valahogy nehéz volt elképzelnem a füstködben ücsörgő irodalmárokat. 

 

Vagy ilyen szép falak közt füstöltek és dolgoztak, vagy nem voltak ilyen szépek a falak. 

A spa stílusa teljesen más, de nem kevésbé esett le az állunk tőle! Az épület alatti hatalmas pincerendszerben alakították ki a zegzugos, rejtelmes fénnyel megvilágított pihenőt. Minden csupa mosoly és nyugalom, de néha azért bezörög a hatos villamos. 

A 30 fokos déli hőségben kicsit nyomasztott a sötétség, állandóan hívogatott az utca, a napfény. Talán jobb lett volna télen felhasználni a kupont. Így a vízben börlenkedős átlagidőnkhöz képest hamarabb távoztunk. 

Később egy másik Palotán át vitt az utam, még aznap este. Budapest XV. kerülete, Rákospalota. Miután pár embernek elzengedeztem a New York szépségeit, meghökkentő volt a kép. Pedig láttam ezt én sűrűn. Tudom, vannak a világon ennél nagyobb kontrasztok is. De mégis megszakítottam az utat, és elsütöttem pár kockát.

Számomra egyik Palota sem napi valóság, ezért izgatnak fel, így gondolom.

 

Habzsolni!

De nehéz is dolgozni meg tanulni ilyenkor! Márpedig össze kell kapni magam. Ellébecoltam jópár napot a hőségnek köszönhetően, nemsokára pedig elutazom, és akkor megint nem teszek semmit az Ügy érdekében. De szerda óta kezdek jókislányosodni.

Ez persze nem fogja megakadályozni, hogy hétvégén újra kimenjek a Rómaira. Az jár! 

  

Főleg a hekk. Ez nem fish&chips. Hát nem marhaság, hogy nincs tengerünk, és mégis hekket akarunk enni? De csakis nyáron. A fish&chips mindig van, ideális esetben friss a hal, nem kell hozzá nyár, árulják egész évben. De az már nem kell, mert ami mindig van, az unalmas. A hekk kell magyar vízparti bódéból, lehetőleg papírtálcán, kenyérrel és koviubival. Ennyi.

 

Szembejött pár dolog, amikről elfeledkeztem, hogy létezik (nem úgy a hekket). 

Például a májusfa. Itt van az iskola előtt. Nem is tudom mikor láttam utoljára májusfát. 

A szerenádozók a szüleimmel szomszédos háznál. Ma ballagnak. A tanárnő a férjével és a gyerekével az erkélyen. 

A kölykök eszméletlen igénytelenül voltak öltözve, mint akik csak leszaladnak a térre bandázni. Vagy én emlékszem rosszul, hogy mi jobban megadtuk a módját?

Amit előadtak, a születésük idején menő repertoár, Ákos meg Republic például. 

Hálisten az észbontóan hamis kornyikálást nem kellett sokáig eltűrni. Ahogy huszonéve, most is úgy szabadulni meg legkönnyebben az aranyos, ámde azért kellemetlen kis társaságtól, hogy a tanerő gyorsan lakásába invitálja őket. Be is tódultak.  

Az Ilyenek voltunk kissé elszomorító volt. Valahogy túl aktuálisnak éreztem. Mit tudni, mi van az ő fejükben 18-19 évesen. Mondjuk például, hogy most el tudnak-e menni felvételizni, ahogy átalakult a rendszer az utolsó pillanatban.

Azért sajnálom őket, nnna. Bár nekünk is jutottak érdekességek anno, telibe a rendszerváltás... No, ennyit a történelemről meg a politikáról.

Szeretek felfedezni és újrafelfedezni. Erre kiváló volt a sajtófotó kiállítás is. 2011 és a megelőző 30 évből egy-egy példány, mert jubilált a kiállítás. Az átlagember élete tetszik ezekben. A politikusok meg a sportesemények képei kevésbé kötnek le. Az utcán van téma bőven.

Nyitott szemmel járni és rögzíteni. Bár ha mindenkit lefotóznék, akire felfigyelek, meg is vernének... Ahogy majdnem megtörtént Párizsban: Ancsa esete az öklöt rázó és üvöltöző szekrény méretű afrikai butikossal. 

Tehát csak óvatosan itt a nagy nyári ingertengerben!

Akik beléptek Európába

Például a boltos, aki futott utánunk, hogy tízezresből adott vissza húszezres helyett, elnézést, és lobogtatta a tízezres bankjegyet, hogy ez még jár nekünk. Ha nem így tett volna, fel se tűnik jó ideig a kevesebb készpénz a tárcában, figyelmetlenek voltunk.

Például a BKV ellenőr, az oktogoni ajtónálló, akinek lehet büdös a szája (á la KFT), de futott a francia turisták után, hogy a jegyvásárlás visszajáróját, 700 Ft-ot ott felejtettek. Elintézte, hogy az ellentétes peronon álló ellenőr mindenképp odaadja nekik, ha már ő nem érte utol őket. 

Például a postán a letéti küldeményekért ijesztően hosszú sorban ácsorgó emberek, a nyugdíjastól a fiatalig, akik nem futottak egymást taposva, mikor végre nyílt másik ablak. Hanem ott maradtak egy sorban, és mindig ahhoz az ablakhoz léptek, amelyik épp felszabadult.

De az úgy tizedikként, pontosan előttem álló jóképű, szőke 30-as fickónak csak oda kellett lépnie. Meg se kérdezte, hogy nénik, bácsik, fiúk, lányok, akik előttem érkeztek ide, tetszenének-e jönni. Pár óriás lépés, és már ott is volt diadalmasan.

Nem szólt neki senki. Mosolyogtam szánakozva. Ő az, aki öklét rázza és morog mindenhol. Biztos, hogy ő az. Biztos ő volt az is, aki a színházi beengedésre várakozók sorát jobbról megkerülte, csak hogy előbb bejusson - klónozott példányai társaságában. Meg aki nem veszi észre, hogy sorban állok ruhatárban, lángososnál, cukrászdában, itt meg ott. Aki nyomja a dudát és villog veszettül, mert egy másodperccel a lámpa zöldre váltása után nem indultál el, vagy nem egy kormánymozdulattal húzol be a parkolóhelyre.

A többieknek meg hálás köszönet, hogy megkönnyítik az életem, és ne mindig csak morogjak, hogy hova is kerültem.