A faksznis nő csobban

Eszeveszett hőséget túlélendő csobbanni szükségeltetik. De nem mindegy, hogyan. Optimális esetben fogjuk magunkat, és elutazunk, de ez nem mindig valósítható meg. Marad az őrült izzadás a lakásban, és víz keresése a közelben, ami gyorsan elérhető, azonkívül olyan időpontokban is létezik, amikor nem éget szénné a nap. Tehát nagyon reggel vagy nagyon délután, mert én nem vagyok potenciális grillcsirke, hogy a déli órákban ott szenvedjek. A mediterrán lelkem része ez is: nyári déli órák = szieszta = fedett helyen pihegés.

1. sz. menekülési lehetőség: napfényes fürdőszobában üldögélés egy kádnyi hűvöskés vízben, gyümölcsök, ital bekészítve, olvasgatás. Azaz itt nálam.

2. sz. menekülési lehetőség: szülők tágas erkélyén felfújható mini medanszban üldögélés.

3. sz. menekülési lehetőség: barátnő tágas felfújható medanszában üldögélés, már amikor óhajtja, hogy mások is ott üldögéljenek.

4. sz. menekülési lehetőség: strand. Aha, van dögivel ebben a városban, de nekem nem mindegy, hogy milyen. Túl zsúfolt, még a gondolatától is borsózik a hátam. Túl drága arra a pár órára, berzenkedek. Túl turistás, kötelező az útikönyvből, majd megyek, ha megint turistának érzem magam. Túl messze van. Infrastruktúra nélküli bányató.

Az utóbbi két napban sikerült elmenekülni a rejtélyes Külker parkba kuponnal, ez is egy strand, amúgy a berzenkedős túl drága kategóriában lenne. Aztán most újabb kuponokat vettem, még mielőtt túlmorfondíroznám magam, hogyan is fogom túlélni a nyarat, mely most a pesti dzsungelhez köt, melyik szardíniás dobozt válasszam. Jártam ide úgy 20 éve, egy barátnőm minisztériumi dolgozó anyukája révén, titkos kis miliő volt. Úgy eltelt két évtized, hogy a buszról leszállva ott a szép zöld hegyen hirtelen nem is tudtam, merre induljak. 

Le meredeken a völgybe. Semmi extra, csak a nagy zöld fák meg a hűvösebbnek tűnő hőség közepén egy mélyvízű medence, egy pocakmedence, meg egy kacsaúsztató a miniknek. És a büfé, finom limonádéval és lángossal. Más is van, de ennyit próbáltunk. Takarítónéni beélesítve állandóra. Kedves, vicces kapusok, kulcskiadók. Házias hangulat, úgy tűnik, itt mindenki mindenkit ismer.

És igen, semmi szardínia! Világ nagy nyugalom! Retró strand, semmi csúszda meg extrák. Mondtam az Unokahúgnak, hogy a mi időnkben ez ilyen volt, főleg vidéken, de boldogok voltunk így is. Az Unokahúg rugalmas és mindennek örül, régóta tudjuk róla, így itt is feltalálta magát, egy szóval se hiányolta az akvaparkos alkalmatosságokat, jött boldogan a második napon is.

Körülöttünk kulturált családok, jól nevelt csemeték, úszótanfolyamos csoportocskák, a hosszakat megrögzötten rovó nyugdíjasok, márkás napszemüvegekről beszélgető idős hölgyek, csendes fiatalság, mindenféle színű külföldi (feltehetően nem turista), az amerikai óvoda mini csoportja... no és Kertész Géza!

Sajnos egy időre szünetel a strand-látogatás, néha a jövőm építésével is foglalkozom, sőt, egy-egy napra a netfüggést is fel kell adni. Mint most. Szokatlan posztolás hajnalban.