Zugnéző

Csiribi, csiribá, pliccsplaccspluccs! Ahogy szoktam mondani kiskoromban. Hogyan kell öt perc alatt, útban hazafelé egy röpke találkáról, a hatos villamosról egy szál papucsban, halásznaciban és felsőben transzportálódni az Operaház épp kezdődő teltházas Rómeó és Júliájára? 

A módszert nem árulom el, mert a varázslók módszerei titkosak. A nyuszi (én) bekerült a cilinderbe, átjutott két szűrőn, megtekintette a mosdóban az igen csinossá vált Liptai Claudiát Benetton zöld miniruhában roppant izgalmas vállmegoldással, és lehuppant egy meglehetősen prominens elhelyezkedésű székre. Máris indult a nyitány. 

A nyuszi öltözete különös gondot nem okozott, élesen elválik az "épp csak beestem" turisták öltözete a puccban vonuló helyi közönségétől. A nyuszi remélte, hogy turistának nézik. A teraszon eltöltött szünetekben igen vágyott megpillantani egypár túlzó darabot, ami a pesti Operaházban jellemző, és nagy vigadalmat okoz a külföldi ismerősök körében (is). Különös megrázkódtatás nem érte, kivéve a professzor úr agyongyűrt szafari öltönyét, néhány kibuggyanó hájat, egy kisebb malomkeréknyi kalapot, és a hölgyet melltartó nélküli nagyestélyiben, bimbaja kardként készült összeszurkálni a szembejövőket. A nyuszi kísérője szerint a sűrűn felbukkanó Benetton zöld az nem más, mint közönséges levelibéka  és kínos, a nyuszi szerint elfogadható.

Kisebb stresszt csak a felvonások kezdete okozott, kell-e költözködni, előkerül-e a kijelölt szék gazdája. Egyszer előkerült, de aztán nyugalom volt, ott szépen középen, csudijó helyen.

Reneszánsz mesevilág hűséges díszletekkel, pazar jelmezekkel, csodaszép, kifejező tánccal, mimikával, Popova repül, légies, játszik. Társai nemkülönben. A vastaps kiérdemelt. Zenét kedvelő, ámde a csatolt mozgásoktól, énekektől kissé idegenkedő lényem teljesen beolvad a történetbe, érzelmeket lát. 

Többször kéne hallgatni a varázslóra, talán...