A napokban akár én állítottam elő kaját, akár más, beleborult a fokhagyma. Szerintem se élő ember, se vámpír, se szúnyog nem marad már meg a közelünkben, de vérnyomás gondjaink se lesznek. A maradékot tunkolgatva most reggel azon tűnődtem, hogy már saját magam mellett se maradok meg. Ő volt a jó kis andalúz salmorejo.
Előtte nap készült a bruschetta.
Volt egy kis szervezési kavarodás. Spanyol meccs alatt ettük a bruschettát, olasz alatt a salmorejo-t.
De legalább volt sangria a spanyolhoz.
Egy időre mellőzöm most ezt a fűszert.
És akkor itt van még egy penetráns dolog, a sárgadinnye a hűtőben. Bedobozolva, de hiába. Esetleg beszerzek még pár fajta igazi sajtot, amilyent Svájcból szoktam kapni. Akkor tuti kiköltözik mellőlem a mostanság roppant idegesítő, folyamatosan üvöltöző Páviánné asszony. Már köszönni is elfelejt, úgy harsog a kapuból be a családnak, a biciklijét pedig, mellyel hazateker a közeli belváros csillogó üzletéből, keresztbe rakva csapkodja a földhöz, se ki, se be a halandónak. Férj, gyerek, nagymami, vendéglány remegve fut elé, a macska bokor alá bújik. A csillogó üzletben, gondolom, kedvesen villogtatja smaragdzöld szemeit, álca mögé rejtőzik.
Legközelebb rálehelek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése