Életünk átutazói

Megütötte szemem külföldön élő ismerősöm paprikás hangvételű posztja a Facebook falán, hol is máshol, ha minden ott zajlik manapság. Emígyen szólt, szíves engedélyével teszem közzé: 

"Minden "kedves" ismerősömet, akik az elutazásom előtt szűnni nem akaróan fogadkoztak barátságról, segítségről, érzelmes ömlengésről, stb, majd az elmúlt 6 hónapban magasról és nagy ívben szartak mind az én, mind pedig a családom fejére, ezennel informálom, hogy részemről befejeztem mindennemű érdeklődést és kapcsolattartást irányukba, ha eddig nem jutott eszükbe, ezentúl felesleges bármilyen jelleggel keresni, részemről kiiktatódtak a továbbiakra."

Ó, Csalódott Leányka, túléltük mi ezt már jópáran! Nem is egyszer. A bőröndbe nagyon sok színes kép kerül induláskor. Aztán potyognak ki belőle a portrék, egyik a másik után. El-elszorul a szíved még eleinte, ám múlnak a hónapok, az évek, és már nem gondolsz rájuk. Új portrék kerülnek a falra, és a régiek közül is akad majd egy-egy, akit boldogan nézegethetsz később is. Hidd el, lesznek ilyenek, és talán nem is azok, akikre most tippelnél!

Mondani a szép szavakat könnyű, mikor elbúcsúztok. Tettel bizonyítani nehéz. Lehet, te mindent megteszel a kapcsolattartásért, gondolataidat sűrűn közlöd, mert igényled a másik társaságát. A szomorú levelekre gyorsan válaszolsz, hogy barátaid érezzék a gondoskodást. Ám cserébe azt tapasztalhatod olykor-olykor, hogy amikor téged nyomasztanak gondok vagy betegség, vagy a kettő együtt, nagy hévvel megkörmölt rövid vagy hosszú leveledre nem érkezik nem hogy válasz, hanem egy sima "hogy is vagy most, az eltelt pár napban meggyógyultál-e/megnyugodtál-e" kérdés sem. Mintha a könnyedség helyett hirtelen súlyosabb témákat érintő leveleid taszítanák el tőled az embereket, akár a mágnesek azonos pólusai egymást. Az embereket, akik addig a pillanatig, míg színes izgalmakról és életélvezetről tudsz beszámolni, sűrűn jelen vannak életedben.

Ilyenkor, jó esetben, egymondatos tákolmányokból megtudod, hogy az illetőket hirtelen szintén súlyos gondok nyomasztják, vagy munkáltatójuk helyez rájuk irdatlan terheket, vagy ellenkezőleg, társasági életük pörög magas fordulatszámon, így persze nem volt idejük arra, hogy négy-öt szóban rákérdezzenek hogylétedre a sebességet biztosító internet segítségével sem. Pláne hogy kimerítő választ írjanak vigasztalásodra. De sokszor még ennyi hírhez se jutsz. Eközben, hogy tovább nehezítsék életed, természetesen láthatod, hogy a fenemegette Facebookon bezzeg aktívan posztolgatnak csodás napjaikról, bejelentkezgetnek helyekre, fotókat lájkolgatnak meg miegymás.

És tudod, valahol mélyen tudod, bár bevallani még nem mered, most még fáj az igazság: ha a szavak mögött igazán tartalom lenne, akkor ezeken a napokon is cselekedettel gondolnának rád. Mert ha volt öt percük átfutni a Facebook falat, oda beírni bármit is, vagy régi módon felemelni a telefont és felhívni azokat a cimborákat, akikkel találkozni indultak épp, akkor ez az egymondatos kérdés hozzád belefért volna. Ha azt állítják, annyira fontos vagy. Pláne, hogy 2013-at írunk, ők és okostelefonjuk elválaszthatatlanok, akár a villamoson is lenne erre idő. Ha olyan fajta vagy, jelzed elégedetlenséged, egyszer, kétszer, aztán elfáradsz, és nem teszed többé. Nézel előre, azokra, akik nem csak szavakkal élnek, és azokra, akik most érkeznek életedbe.

Könnyű fogadkozni, míg sűrűn látjuk egymást, még leírni is könnyű a szebb napokon. A kapcsolatok próbája a nehéz napok és a távolság. 

Akárhogy is fognak a kapcsolataid alakulni, egyetlen egy dolgot jegyezz meg, Csalódott Leányka. Mi mindannyian csak vendégek vagyunk egymás életében. Ha megtettük dolgunkat, megyünk tovább. 
A távozóknak nyissuk ki az ajtót, és integessünk utánuk mosolyogva, hisz milyen jó volt, míg itt ültek nálunk! De ideje visszasietni a nappaliba, mert jelenlegi vendégeink már szomjazzák társaságunkat!