Meg a zsoá dö vivr. Ilyesmik mindig a napsütés folyományaként jutnak eszembe. A meleg napsütés folyományaként. Amikor fel-le bóklászhatok a zöldben, ami most még nem zöld, de alakul... Először csütörtökön jutott eszembe, hogy hopp, ismét van lö miliő! Itt ültem a cukrászda teraszán kabát nélkül, vakító fényben, és idétlenül vihogtam szintén nem éppen kamaszkorú barátnőmmel.
Azóta tehát teraszoztam, fagyizva sétáltam, csacsogtam, vagy épp ellenkezőleg, szinte szótlanul, kutyásokkal róttam egy pár kilométert, örültem a nyugis társaságnak és a fáradhatatlan négylábúaknak. Úgy tűnik, kezdek feléledni!
Persze árnyékos részeken és este még vigyázni kell, elő a téli ruhával.
Vagy elő a menyasszonyi ruhával! Megtisztelő feladat, barátnővel menni válogatni az elegáns szalonokba. Hogy ott micsoda gyönyörűségek vannak! És nekem be kell érnem annak a posztszocialista darabnak az emlékével, ami hajdan jutott! Bár lehet nem is posztszocialista, hanem ezt hozta a 90-es évek eleje. Mert ahogy nézegetem, Rachel Green-nek is ilyen volt a Jóbarátok első epizódjában. Tudjátok, nagyon fényes anyag rengeteg gyönggyel kivarrva és csipke rátétekkel, puffos ujj és királylány szoknya, hajban meg művirág. De a vendégsereg színes kosztümjei és öltönyei, a blúzok nagy csipkés gallérjai, és az itt-ott felvillanó fehér zoknik emléke se piskóta!
A zsoá dö vivr fontos darabkája a sok-sok pillanatkép. Mosolypercek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése