- Sziasztok, a fesztiváljegyekért álltok sorba? - kérdezi az aprócska nő, szoknyáját két oldalról két totyogó kislány fogja.
- Igen, persze!
- És mennyibe kerül?
- Négy font a napijegy, ekkora gyerekeknek meg, mint a tieid, ingyen van.
- Ez nagyon olcsó!
- Bizony az!
- Hát akkor bemegyek én is a kicsikkel! Mondtam én a férjemnek, hogy kiváló ötlet ez a mai napra, de az istennek se akart jönni!
Ekkor már ömlik belőle.
- Sehova se akar jönni! Bármit kitalálok, nem akarja! Még a kertbe se akar kimenni! Elegem van belőle! Olyan, mintha nem is lenne! Ott rohad a házban, ebből áll az élete!
Zavartan tanulmányozom a környező flórát és faunát. Mennyire el lehet valaki keseredve, ha vadidegenekre ontja a sérelmeit? Véleményem van persze, de hogy mondhatnék bármit is egy idegennek?
Nem így gondolja a velem levő hölgyemény, előveszi a pingpongütőt.
- Aztán hány éves a férjed?
- Öreg.
- Mennyire öreg?
- Öreg.
- Hagyd ott.
Ránézek a velem levő hölgyeményre.
- Te megvesztél? Hogy mondhatsz ilyent valakinek, akit nem is ismersz? Persze, persze, igazad van, hagyja ott, de...
- Na látod, most te is azt mondod, hogy hagyja ott!
- Igen, persze, én is így gondolom! Nem tesz hozzá semmit, csak elvesz belőle! Nézd, milyen elkeseredett!
- Közben meg milyen csinos! A végén még hozzáöregszik a vén majomhoz, akkor aztán nem is lesz csinos!
- Eh, hagyja ott!
- Hagyja... de nem adhatunk tanácsot másnak, igazad van. Már megint nagy volt a pofám!
- Az! Nekem is.
Észre sem vesszük, hogy még mindig ott áll az aprócska nő, szoknyáját fogja a két kislány. Komoly arccal ennyit mond:
- Én azt nem tehetem.
És legyint.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése