A genetikai fagyálló

Szóljon nekem az, aki errefelé lakva meg bírta szokni, hogy télen őszi ruhákban kell járni, tavaszi hőfokokban nyáriban, a gyerekeknek is, a lakásokat nem kell fűteni, bulizni mindig szandálban kell menni, lehetőleg harisnya nélkül, aprócska ruhában, a legnagyobb fagyban is. Méginkább szóljon az, aki át is vette ezeket a szokásokat!
Jó, elismerem, én is lengébben öltözöm, és kevesebbet fűtök, mint hajdanán.
De van egy határ. Ez a határ pedig az igazi tél. Mert igazi tél errefelé a Szigeteken nincs. Valahol 5 fok körül megáll a süllyedés, hó nincs, jeges pocsolya nincs, csúszkálás a járdán nincs, téli gumi nincs, hótaposó csizma nincs, eszkimó felszerelés nincs, hólapát nincs, hókotró nincs.
Kivéve ha mégis van igazi tél. Amikor rekordok dőlnek, azaz hirtelen mínuszokba süllyedünk, és igazi hó esik.
Akkor fázom, de nagyon, régen se szerettem, ám a Szigeteken méginkább elszoktam tőle.
A Helyi Lakos azonban akkor se változtat öltözködési szokásain. Míg én himalájai alpinistának álcázva bukdácsolok a lábszárig érő hóban és jégbordákon a takarítatlan járdán, bokatörést kockáztatva ilyen klímára nem alkalmas bőrcsizmában, a helyi lakos elcsattog mellettem vászon tornacipőben, zokni nélkül. Csini cipőben, harisnya nélkül. Iskolai egyenruhában, kabát nélkül. Végre egy beöltözött hölgy: sapka, nagy sál, szövetkabát, ámde lent ismét egy tűsarok harisnya nélkül. Egy fiatal nő késő este mezítláb csattog Kensingtonban a járdán, harisnya nélkül, kezében lóbálva a tűsarkút. Kicsi lány pink széldzsekiben, szoknyácskában, anyukája lábán balerina, zokni sehol. Kisbaba lábán felcsúszva a nadrág, kint a meztelen lábszára, vidáman tekintget ki a kocsiból, persze takarója sincsen. Jön a postás, bermudanadrág, bokazokni, tornacipő, mosolyogva baktat, mintha a tavaszi napsütésnek örülne. Jönnek szembe a nagy telekhez szokott lengyelek, oroszok, mind eszkimónak tűnik. Csak a Helyi Lakos nem.
Errefelé tutti genetikailag adják tovább egymásnak a fagyállót, generációról generációra.
És akkor olvasom, hogy a 25 éves szépreményű hölgyet megfagyva találták járókelők a háza előtt egy kora reggelen, egyetlen kisruhában és csini cipőben. Bulizni volt, nem ért haza, talán elesett, nem volt aki éjjel segitsen lábra állni. Kisruhában esély a hóban fekve nincs. Nem, nem volt nála kabát, mondták akik utoljára látták. Hiszen bulizni voltunk csak itt a szomszédban, ekkora távra nem viszünk kabátot.  Most aztán sírnak-rínak.
A fagyálló csődöt mondott. Bennem meg a megrökönyödés, még most is, hét év után. Dolgok, amiket nem lehet megszokni.