Érdekes, hogy nagy változások előtt az ember mennyiféle érzéssel, gondolattal kavarog. Nem, küszködést nem írok, mert az nem valós. Csak kavarog.
Például esik az eső és hűvös van. Ez rendben van, mert szeptember van, jön az ősz. De tudom, hogy megint ott fogok lakni, ahol ez lesz a normális, akár még júliusban is. És akkor felmerül a kérdés, hogy jó ötlet volt-e úgy eltölteni egy teljes hétvégét Füreden, hogy csak térdig mentem bele a Balatonba? Nem volt-e ez hiba mindamellett, hogy egy csomó minden izgalmas és jó történt ott? Nem kellett volna inkább a sodródó események helyett célirányosan és erőszakosan kirángatni a strandra a kedves útitársat, aki legyen megértő ezúttal? Mert mikor is fogok én strandot látni, ott nem fog annyira kitörni a nyár soha, nem csak pár téli hónap átvészeléséről van szó...
Aztán nyavalyogtam két évig, hogy niiiiincs reeeendes igaziiii olcsóóóó thai kaja. Így egyben, mindezekkel a jellemzőkkel. Hogy én ezt nem bírom, hogy sehol a green curry, meg a pad thai, meg a többi ez meg az. Tessék, mire leporolom a bőröndöt, hogy visszamenjek oda, ahol ez nem extra kívánság, megtaláltam, a Jókai utcában. Egyszer ettem, isteni volt, olcsó is volt... késő bánat.
Viszont mégiscsak hogy magyart kéne most enni, mert akkor meg majd az fog hiányozni, a húslevestől kezdve bármi, nem beszélve a cukrászdákról. Mert hiába főzöm majd meg, nem olyan lesz az íze. Meg nem sütöm, az valahogy sose lett az én reszortom, a sütemények gyártása.
Valaki, akinek igen fontos az én jólétem, azt ígérte, hogy jól szituált ismerőse magánrepülőgépével fogja utánam küldeni a fél disznót. El fogom számoltatni!
Meg hogy mi minden nem úgy volt ebben a pár évben, ahogy emlékeztem rá, ahogy vártam és elvártam. A nagyobb csalódások megemlítését mellőzve, nézzük csak az Arc plakátokat a Felvonulási téren. Amit én annyira szerettem valaha, jópofának és viccesnek találtam. Tavaly nem volt, idén van. Közel is lakom hozzá, kisétáltam gyorsan tehát. Körüljártam. Ennyi erőfeszítéssel nézhettem volna a pápua Arcot is. Nem sokat értettem, értelmeztem belőle. Nem olvadtam vissza a közegbe tehát. Ez tudatos választás volt. Mivel nem emlékszem a közel egy évtizeddel ezelőtti plakátokra, nem tudom megítélni, hogy az ő stílusok változott-e, vagy pusztán bennem alakult át minden, hogy ezt a fajta humort értelmezni már nem tudom.
Gyorsan távoztam a lehangoló közegből, ahol bár rajtam kívül még jópáran voltak a fura időpont ellenére, csak citromarcú mosolygás jutott mindenkitől. Ahogy azt már megszoktam, pár óra múlva meg is láttam a hangulatomhoz illő idézetet. Ezúttal Gárdonyi Gézától. "A rosszkedvű ember megmérgezi a levegőt jelenlétével. Fuss tőle. S minden olyan helyről, ahol rosszkedvűek élnek. Minek lakjunk siralomházban, ha nem vagyunk elítéltek."
Egy pár dolog azért mondott nekem is valamit, azokat megörökítettem.
Ez például folytonosan fájdalmasan aktuális.
Ez meg sajnos akár világszerte aktuális. Remélem, megúszom, jó ideje nem kerültem ilyen labirintusba, bár volt rá példa. Egy ideje üldöz a szerencse e téren. Íme az álláskeresési folyamatábra.
Meg akikkel nem találom a hangot, pedig rájöhetnének, hogy a kimozdulás a négy fal közül nem csak pénz kérdése.
Ez meg olyan nagyon hazaias, mindig is megvolt. De ötlettelen voltam, nem firkáltam oda semmit, pedig kacagtam egypár beíráson, érdemes volt aprólékosan áttanulmányozni.
És az egyetlen személyre szóló. Mármint az én személyemre.
Jó kedvvel, bőséggel!!!!
VálaszTörlés