Hát igen. Valljuk be, hobbikat űzni egyszerű, mikor az embert semmiféle elköteleződés nem kergeti. Mikor kergeti, nehéz megtalálni a lehetőséget, agykapacitást, fantáziát a bélyeggyűjtemény rendezgetésére, kalocsai hímzésre, gasztronómiai csodák főzésére és a többi. És blogolásra is. Mindig valahogy háttérbe szorul, mert előbb el kell végezni, amit el kell végezni, utána megtalálni a módot, hogy családunkkal és barátainkkal tudassuk, még élünk, és a végére marad a hobbi.
Esetleg valaki feltalálhatná a kütyüt, amivel gondolataimat, melyek széles körben burjánzanak, rögvest ide tudom közvetíteni, kütyü leírja, formatálja, képeket válogat hozzá, és közzéteszi. Én eközben teszem, amit tenni kell.
Varázskütyü híján posztjaim Luca széke módján készülnek most.
Mindenesetre tényleg még élek... Élek. Például a félresikerült pesti Lecsófeszt után elmentem Székesfehérvárra egy igazi lecsófesztiválra. A lecsó nekem fontos, könnyű megfőzni, jól is, meg rosszul is. Ízlés dolga amúgy is, mi a jó és mi a rossz. Olyan íze, amilyenre gondolok, külföldön biztos nem lesz. Így tehát csapjunk a lecsóba, együk ameddig mód van rá.
Az igazi fesztiválon sok-sok stand van. Ez itt megvalósult. Viszont lecsót venni nem lehetett mindenhol, őszintén szólva én ezt nem tudtam... A csapatok jó része magának és a versenynek főz. Az ember megy, belekukkant a szimpatikus bográcsba, elismerően hümment egyet, és szomorúan mehet is tovább. A városnak volt nagy kondérja, ott lehetett vásárolni olcsón, nem szenzációs, de elfogadható lecsót.
Így aztán a tobzódás helyett a hangulat volt az, ami emlékezetes marad. A fel-le flangáló tömegek és mégis nyugalom. Az utak lezárva, hisz 550 csapatnak rengeteg hely kell. És nem akartak lehúzni kötelező belépődíjjal, időt húzatni hosszas sorban állással.
Ennyi bogrács igen sok füstöt termel, távolról nézve jól látszott az egybefüggő felhő, szagunk pedig leírhatatlan volt, de ez csak itthon tűnt fel. Dehát ennek az egyedi főzésmódnak pontosan ez a varázsa, és ez adja meg a finom ízt az ételekhez. Nem hiába árulja a dublini magyar bolt is a bográcsokat, és más országokban élő barátaim is szívesen lepik meg a külföldieket egy-egy bogrács partival...
Fehérvár csinos sétálóutcáján kirakodóvásár volt, szintén igen népszerű. A főtéren pedig találomra egy kávézó, isteni finom tortákkal és kedves kiszolgálókkal. Nevezzük meg tehát: Perte.
Ez így egyben jó, ez a kép, mert ez az a hangulat, aminek hiánya elég súlyos tud lenni, mikor az ember más vidékekre költözik. Sebaj, ott meg mást lehet majd fotózni.
Fehérvár közel van, délután már itthon lehetett is készülni a következő fordulóra, ami pedig így nézett ki:
Nehéz nap volt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése