Paplan, ahogy rég volt

Paplanoshoz invitáltak, átvenni egy halvány rózsaszín nyári takarót és két párnát. A körúti cím furcsán hangzott, hisz évtizedek óta járom a környéket, nem láttam ott semmiféle kirakatot. A szemben levő irodaházban évekig dolgoztam, ismerem én a régi boltokat mind. 

Se kirakat, se cégér. Csak egy kis tábla a számtalan tábla között. A kapualjból nem is kell átlépni az udvarba, apró pinceajtó nyílik és csigalépcső vezet a mélybe. Ahol hirtelen legalább fél évszázadot lépünk vissza az időben.

Paplanok paplanok hátán polcokon behajtogatva. Singer varrógép, régi rádió, mázsáló.

A mázsálás itt talán túlzás. Akármit veszek a kezembe, pihepuha, repül, fél kézzel emelhető. A leghatalmasabb, úgy öt négyzetméter alapterületű paplan is. Libatollal töltve. Csak libával, mert a kacsa büdös.

Toll mindenhol. Zsákokban várakozik feldolgozásra. És megül a berendezésen. Szőnyeget képez a padlón. Ahogy az alapító, Elfenbein bácsi mondta: ha van idő takarítani, az nagy bajt jelent az üzletmenetre nézve! 

Mindenesetre nem egy tollallergiásnak való hely. Bár Szántó úr, a mostani mester szerint, ez is csak mese, az allergia. Lehet igaza van. Kezembe veszek egy nagy kupac tollat és markolom, dobálom. Olyan, mint a selyem.

   


    

Hátul pedig a rejtélyes monstrum lapul, a tisztítógép. 

 

Meleg levegőben átforgatja a tollakat, és belefújja a párnába, lehet is hazavinni az újra illatos ágyneműt. 

Kapható még kisbabára bundazsák is, meg vastag paplancipő bármekkora lábra. De jól jönne a fűtetlen ír lakásokban!

Szántó úr nem panaszkodik. Végre valaki nem panaszkodik.

Aztán a kijárat felé fordulok, és visszaesem a jelenbe: a lépcső mellett íróasztal, számítógép, internet, mobiltelefon. Ott nincs annyi toll sem. A modern kütyükre vigyázni kell. Az üzletnek meg modernizálódnia: profi honlapja van, és a paplanok címkéjén is szerepel a www. 

Fel a csigalépcsőn, ki a napfényes Körútra, pénzt dobunk a parkolóórába, átszökünk a Demszky-csöcsökön a túloldalra a brit tulajdonú globális kávézóba. A másik idődimenzióra már csak a hajunkban meglapuló tollak emlékeztetnek.