Visszatérés

Errefelé két népi sportot nem bírtam megszokni, ugyanakkor elnéző röhögéssel fogadtam el mindig. 

Az egyik az alulöltözöttség az időjáráshoz képest, ahogy a nagy havak idején megírtam. Tavasszal pedig megjön a nyári ruhák szezonja... 

A másik a mértéktelen ivászat, amihez képest bohémnak gondolt budapesti barátaink punnyadt alakoknak tűnnek. Mértéktelen, társadalmi rétegtől, pénztárcától és legfőképp kortól függetlenül. És a nyíltság, ahogy erről beszélnek, a hétvége mércéje. Tisztelet a kivételnek.

Egyetlen sétával megerősödött mindkét sztereotípia, és ez engem valamiért nagy boldogsággal töltött el. Hogy legalább ez ugyanúgy van, mint Írországban - annyi minden más, ami meglepetésként, mondhatni pofonként ért a földrajzi közelség ellenére, de ebben stimmel a két nemzet...

Végre felbukkant a napkorong, és hosszú szünet után lett vagy tíz fok. Lecseréltem a téli dzsekit az átlagosra. Irány a park! És jöttek szembe a népek pólóban, bermudában, kis blúzban, szandálban. Én pedig örültem.

Az állomásnál összefutottam a szomszédos angol párral, kedves ötven körüliek. 

- Hahó, hová, hová igy vasárnap délután?

- Bingózni megyünk! - felelték izgatottan.

Húha, gondoltam én, csúnya véget ér az este! Maguk dicsekedtek, hogy ha bingó van, akkor bizony nagy ivás van! Menjek velük, ha van kedvem, mondták egy pár hónapja. Úgy ötven fontot költenek fejenként italra egy este, csak hogy tudjam. Annyit, amennyiért számitásaim szerint épp két üvegnyi bor megy le a jó fajtából, mert tudom, hogy a hölgy boros. Fejenként, ezek szerint. Eddig még nem mentem, egy párszor csúnyán csapdába estem Dublinban az elején, most már óvatos vagyok... De persze most ott az állomásnál sok szerencsét kívántam a játékhoz. 

Elújságoltam, hogy én pedig szállok fel a metróra, mert vendégségbe megyek. Közben el is köszöntem, igy távolról harsogtak utánam mindketten:

- Aztán nem ám túl sokat iszol! 

Vidáman integettem vissza, mert tudtam, hogy ők is azt gondolják most az én vendégeskedésem kimeneteléről, mint amit én az ő bingójukéról.  Hisz más kimenetel nem lehet.

Két és fél éve nem köszönt el így tőlem senki! Amióta kiléptem az utolsó ír munkahelyem kapuján. Egész átmelegedett a lelkem!

Égieknek hála, azért mégis van hasonlóság a két ország közt...