A Gyerek még nem volt Bécsben, aztán már 12 éves. Ígérve is volt neki egy ideje. Én meg annyit jártam ki, hogy térkép nélkül jövök-megyek, legalábbis a lényeges helyeken. Ez volt a menekülő városom, amikor "kicsikét szűk a világ nekem" (a la Majka), kimentem egy-egy napra akár kéthetente, séta és kávé, más nem kellett és regenerálódtam. Aztán el is mentem még messzebbre lakni, és akkor Bécs elmaradt. Majd tavaly kiutaztam párszor újra, ismét Pestről, de már nem vette vissza ezt a szerepet nálam. Talán mert már más lehetőségek is voltak a fejemben a szűk-ség oldására. Megmaradt könnyen elérhető szép városnak.
Várost nézni úgy, hogy három kamaszgyerek és Bécsben húsz éve nem járt felnőtt lohol a sarkadban, a te tudásodra támaszkodik, mikor merre kanyarodunk, hol mit találunk igencsak előnyösnek bizonyult. Hullámzó kedélyállapotom ellenére egy perc nem jutott arra, hogy felelevenítsem a szűk világ és a mentsvár érzését. Az ilyen strucc üzemmód igazán segít átvészelni egy-egy gondolatot, végülis a társadalom többsége így éli az életét, csináljunk úgy, mintha minden jól menne.
Hundertwasser, Ring, Opera, Rathaus, Parlament, Volksgarten, Hofburg, Kartnerstrasse és a környező utcák eleganciája, Stephansdom, egy bécsi szelet köretként az elmaradhatatlan Erdapfel (krumpli) salátával (nem a nálunk megszokott sültkrumpli-rizs vegyeskörettel tálalják), majd a Természettudományi Múzeum érdekességei órákon át. Pipa, pipa és pipa. Egész napos rohanás. Vissza a kocsiba és irány az otthon és az ágyikó.
A Gyerekre figyelni kell, nehogy ne egyen, ne igyon, ne pisiljen, túlzottan ki ne fáradjon, érdeklődése megmaradjon, lásson is valamit, de mégse gyalogoljon túl sokat. Minden más, mint mikor egy-két-több felnőtt mozog együtt. A természet elintézi, hogy a figyelem máshova irányuljon.
Így legalább nem tudom megírni a hazai grafománok körében elcsépelt "bezzeg Bécsben a kerítés is kolbászból van" posztot.
:-) bezzeg
VálaszTörlés